2016. szeptember 23., péntek

Kísértések sora. I. rész.



Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.

Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.

Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.

Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. (Jakab 1: 12-15.)


Bizonyára Ti is jártatok már úgy, hogy nagyon kerestetek valamit, legyen az egy film, egy zene, egy vers, vagy bármi más, azonban mégsem találtátok. Tapasztalatom szerint amikor az ember úgy dönt, hogy felhagy a pornó nézésével és próbál tiszta, erkölcsös életet élni, az első mondatban szereplő dolgok pont fordítva érik. Kifejtem, hogy mire gondolok. Ez a sátán egyik, valljuk meg nagyon ügyes, kísértése felénk. Amikor kibírunk már több hetet, hónapot is pornó nélkül és erősebbé válunk, az ördögnek új taktika kell. Tételezzük fel, hogy, teljesen tiszta szándékkal, felmegyünk egy olyan oldalra, ahol minden fajta filmet feltöltenek, kategóriákba szedve (romantikus, dráma, stb.), így sajnos pornót is. El tudjuk olvasni, hogy éppen mik a legfrissebb feltöltések, anélkül, hogy tovább lapoznánk benne. Ekkor elkezd megtámadni a sátán: olyan film címeket, feltöltéseket olvashatunk, amelyeket korábban, függőségünk idején, szinte epekedve vártunk és kerestünk, de nem találtunk, ám most elénk tárul és az ördög máris azt súgja nekünk, hogy gyerünk, nézz bele, hiszen mennyi ideig kerested, gyere vissza, erre vártál régóta, felbecsülhetetlen kincs, soha vissza nem térő alkalom, nehogy lemaradj róla, ha megnézted, utána mehetsz is el innen, csak nézz bele. Ezek a gondolatok vannak bennünk, amelyektől nem tudunk szabadulni, egyre erősebbek és intenzívebbek. Elbizonytalanodunk és néhány kattintásra kerülünk attól, hogy újra pornót nézzünk. Ekkor jusson eszünkbe a Bibliából idézett néhány gondolat, amelyek segítségével sikerül annyira lehiggadnunk, hogy okosan elmenjünk az oldalról, hogy azután szépen lassan ne is térjünk oda vissza többet. Kísértésbe estünk, de kiálltuk a próbát, csakhogy ezzel nincs vége.

Még meg sem nyugodtunk az előbbiek okán, az ördög máris magasabb fokozatba kapcsol: ahogy végezzük szorgosan az éppen aktuális dolgunkat, legyen az munka, sportolás, vagy bármi más, azon kapjuk magunkat, hogy egyre intenzívebben és egyre tisztábban ugranak be a gondolatainkba korábbi kedvenc pornófilm címeink, kedvenc pornószínészeink nevei, képeik, hangjaik. Gondolatainkat próbálja irányítani a sátán, ha már korábban a tetteinket nem tudta. Ez gyakran fejfájásba, vagy egyéb fizikai tünetek produkálásába torkollik. De ezzel nincs vége: elemi erővel próbálja elhitetni velünk az ördög, hogy ha már a gondolataim is tele vannak pornóval, bizonyára velem van a baj, ennyi kísértés csak akkor érhet, ha bűnöztem, mi értelme akkor tovább ellenállni, hiszen úgysem fog leállni. Amikor ilyenfajta kísértés ért, próbáltam magamban folyamatosan ismételgetni a Bibliából idézett gondolatokat, amelyek valóban segítségünkre tudnak lenni, el sem képzeljük, hogy mennyire. Ugyanis, tapasztalatom szerint, ahogy haladunk előre a hónapok során a tiszta, pornómentes, életünkben, ezek a leírt kísértések enyhülni, szinte már eltűnni, fognak, ugyanakkor sajnos más egyebek lépnek majd a helyükbe, amelyek próbálnak majd visszarántani minket a pornófüggőségbe és amelyekről a későbbiekben fogok írni.

Kedves sorstársaim!

Amikor a fentebb leírt kísértések értek, csak úgy maradhattam tiszta, ha őszintén kértem Isten segítségét, aki meghallgatott, megtartott és megsegített engem. Tudnotok kell, hogy ha sikerül kísértés idején kiállnunk a próbát, akkor hatalmas jutalomban fog részesíteni minket az Úr, mivel Vele olyan erősekké válunk, amely erővel már nem bír el a sátán. Mindenki olyan Isteni ajándékot fog kapni, amiről tudja az Úr, hogy vágyik rá, hasznos, jó, vagy akár felbecsülhetetlenül értékes dolog a számára és szükséges neki, rászolgált, megérdemli. Ilyen ajándékokért már érdemes kitartani, úgy, hogy egy idő után már akkor is keresni fogjuk Istent, amikor nem akarunk tőle semmi egyebet, csak Vele lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése