2018. november 18., vasárnap

Kommentár nélkül...

Most kaptam ezt a szomorú levelet:


"Szia!

Most néztem újra a blogodra. Láttam a történetünket, amit 2014-ben megosztottál. :(

Sajnos az a lejtő, amin akkor a férjem elindult, az szomorú véghez érkezett.

Nyáron kiderült, h már 1 éve viszonya van egy munkatársával. Ez nem egyszeri félrelépés, hanem hosszú hónapok óta tartó szexuális kapcsolat, amiben az én férjemnek még annyi esze sem volt, hogy óvszerrel védekezzen. Felelőtlenül kitett mindkettőnket a szexuális úton elkapható betegségeknek. Decemberben majd mehetek vizsgálatra, mert a hiv miatt 3 hót kell várni, hogy kimutatható legyen. Remélem az Úr megőrzött h az ő butasága miatt ne legyen semmi bajom. Nyáron nagyon menni akart, válni, de végül maradt. Rengeteg stressz és csalódás...

Tavaly óta melanomával is kezelnek az onkológián, 3-as stádiumba soroltak. Hiszem, hogy a férjem viselkedése okozta lelki sebek miatt vannak ezek az egészségügyi problémáim. Azota született még egy gyermekünk is. Józan eszem azt mondja, h jobb lenne nélküle, szívemben meg mindig új esélyt adok neki. Nem vagyok normális én sem. :(

Csak azért irtam ezt most neked, h esetleg megírhatod, h a kezeletlen pornó függőség végül valós megcsaláshoz is vezethet. Ami sok rombolást okoz mindkét félben."

2018. október 7., vasárnap

Új honlap és facebook

Végre megérett a történetünk arra, hogy elindítsuk az új honlapot és Facebook oldalunkat:

www.lassanatesttel.hu

https://www.facebook.com/Lassan-a-testtel-776638005858682/

És hogy mostantól hogyan fognak megváltozni az egyes funkciók?

1. Ez a blog marad, és továbbra is a pornófüggéssel foglalkozik.
2. A saulus.pal@gmail.com lesz az az e-mail, ahová mindegyik oldallal kapcsolatosan írhattok.
3. A lassanatesttel.hu oldal egy un. landing page, ami arra szolgál, hogy a facebook rá irányítsa az embereket, ahol a tényleges közösségi munka folyik.
4. A Lassan a testtel! facebook oldala minden szexualitással kapcsolatos témával foglalkozik, de szigorúan keresztény szemmel.
5. Saulus Pál facebook oldala lassan megszüntetésére kerül.

Ez a változás remélhetőleg nagyobb nyitottságot hoz a keresztények oldaláról a téma iránt, és segít megtalálni az Úr által kijelölt utat, mely a szabaduláshoz vezet.

2018. augusztus 28., kedd

Elkezdek mesélni II.

Egy emberrel való beszélgetésem egyik meghatározó részét szeretném most csak megosztani:

Milyen harci eszközeink, mondjam így fegyvereink vannak a Sátánnal való harchoz?

  1. Reggel az ébredés pillanatában megkeresni a kontaktust Istennel - egyéni csendesség akár
  2. Hála napló. Valamilyen formában jó dolog gyűjtögetni a hála adni valókat. Lehet, hogy először csak a múltból sikerül. A hála izmunk általában rendkívül gyengécske, míg az elkeseredés izomzat ki van gyúrva rendesen. Olyan komoly lelki fegyver a hálaadás, hogy megfigyelheti bárki, ha elkezdi, mindenféle akadályba fog ütközni.
  3. Dicsőítő zenék, vagy bármi más, ami segít dicsőíteni
  4. A Biblia - akár elmélkedés által a gondolkozásmód formálása (Róma 12:2) akár úgy, hogy igék fejből (angolul tükörfordításban szívből) való megtanulása. Ugyanis csak azzal tudunk hadakozni, ami eszünkbe is juthat. 
  5. A Szolgálat, mert ilyenkor nem magunkra figyelünk, hanem mások igényeire, szükségeire

Egyszerűnek tűnnek igaz? Én is így érzem. Naámán egy gazdag leprás hadvezér volt, aki bármi bonyolultat is szívesen megtett volna a gyógyulásáért. Isten prófétája azonban valami nagyon egyszerűt mondott neki (fürödjön meg a Jordánban hétszer) és először nem akarta teljesíteni, mert rangon alulinak érezte. Aztán szolgái bölcs beszédére mégis hallgatott. Azt mondták neki, hogy ha bármi bonyolultat megtett volna a gyógyulásáért, de most ezt az egyszerűt nem hajlandó?! Nem logikátlan ez? S Naámán belátta, engedelmes volt, és gyógyulása lett a jutalma*.
AZ egyszerű dolgok azért is jók, mert tudjuk, hogy Isten miatt működnek, nem a magunk fantasztikus teljesítménye miatt.
Érdemes hát ezeket az egyszerű fegyvereket használnunk, hogy győztes csatáink lehessenek

* a történet a 2Királyok 5-ben olvasható

2018. augusztus 27., hétfő

Egy újabb imakérés

"Kb. két-három évvel ezelőtt tértem meg. Tizenéves koromban sajnos én is az internetes pornó "szerelmese" lettem. Csak az élettől kapott pofonok döbbentettek rá e függőségemre. Vannak, akik esetében az élet nehézségei nem megerősítik, hanem gyengítik a hitet. Kérlek titeket, imádkozzatok, hogy a tisztátalan, buja kísértések, (önkielégítés) ellen meg tudjak erősödni, törekedni tudjak a szív békéjére: legyek képes őszintén megbocsátani azoknak, akik ok nélkül ártottak, rágalmaztak. Imát kérek azért is, hogy ne lázadozzak Isten rendelései ellen, hanem az ő akaratában megnyugodva járjam földi vándorlásom."

Ezzel a kérdéssel fordult valaki hozzánk, és nagyon örültem a leírtaknak, mert igen, pontosan erről van szó! A hiba nem Istenben, hanem bennünk van, de nem szabad elfelejteni soha, hogy ő szeret minket, és csak azért hozott szabályokat, hogy a hasznunkra legyenek. Sokszor egy-egy függőség leépítése nem is azon múlik, hogy a függőséget felismertük, hanem azon, hogy az erre épített hazug világot engedjük-e lebontani az Úrnak! Jó úton jársz testvérem, imádkozunk érted, hogy sikeresen haladj tovább ezen az ösvényen!

2018. augusztus 16., csütörtök

Imakérés

Sziasztok!

Gréta kéri, hogy az önkielégítés és pornó feletti győzelemért imádkozzunk érte!

Kedves Gréta! Tudom, hogy nagyon nehéznek érzed ezt a terhet, de az Úr segíteni fog a terhet cipelni és letenni végleg. Mi itt a blog közösségével mind ezekkel a problémákkal küzdöttünk, vagy éppen küzdünk még most is, de folyamatos a haladás előre, neked is van kiút tervezve, csak végig kell lépkedned rajta. Az imakérésed most az első olyan lépés volt, melyet megtettél, és talán egyben a legnehezebb is. De itt ne állj meg! Nézz Istenre, mutatja az utat! És ha bármilyen kérdésed, kérésed van, akkor itt vagyunk mi is, hogy támogassunk ebben! Légy bátor, ne hidd el, hogy nem fog menni, ne hidd el, hogy szégyenkezned kell, hogy majd kinevetnek ezért, mert ez mind hazugság! Csak azért mondja ezeket az Ördög neked, hogy ne merj továbbmenni. De minél bátrabb vagy, annál gyorsabban fogsz haladni!

Isten adjon neked erőt és áldja meg az életedet, amiért imakéréseddel másoknak is erőt adsz!

Pál

2018. augusztus 15., szerda

Az Óember és a démoni kísértés közötti különbségek

Amikor az Úr megszabadít a démonikus fogságból, még akkor is ott van az Óember, akit meg kell kötözni. Hogy miben különbözik a kettő? Én az alábbi tapasztalatokról tudok beszámolni a gyakorlatban:

Démonok fogsága alatt ha nem kaptam meg a szükséges pornó adagomat, akkor depressziósabb, agresszívabb lettem. Amikor már csak az Óemberrel küzdöttem, akkor ha nem kaptam meg az adagot, akkor győzelemként éltem meg és erőt adott.

Démonikus befolyás alatt minden gondolatom erről szólt, ha csak megláttam egy nőnemű lényt az utcán. Az Óember szemét mér le lehetett venni a látványról, és 1-2 pillanat múlva már elmúlt a gondolat.

Démonikus befolyás alatt a környezetemre is sokkal jobban hatott az állapotom. Veszekedések, depresszió stb. Az Óemberrel való küzdelem alatt ez már nem annyira volt jellemző.

Azért fontos a kettő közötti különbséget megérteni, mert a démonoktól csak az Úr tud megszabadítani, nekem annyi a feladatom, hogy kérjem, könyörögjek hozzá és csak arra figyeljek, hogy minél közelebb kerüljek Istenhez. Amikor az Óemberrel küzdök viszont, akkor már tőlem is komolyabb erőfeszítéseket vár az Úr, mert ezekkel a próbákkal és győzelmekkel tud megerősíteni annyira, hogy utána képes legyek ellenállni a kísértéseknek.


2018. július 30., hétfő

Elkezdek mesélni I.

Kedves Olvasók!

Az elmúlt hetekben többször is leveleztem a blog vezető - szerkesztőjável, Saulus Pállal.
Ennek a levelezésnek lett az a végkifejlete, hogy immáron én is azok közé tartozom, akik nem csak a blog olvasói köréhez tartoznak, hanem írnak is bele.

Az én "témám" kicsit eltér a blog eredeti témájától, de azért sok hasonlóságot lehet felfedezni a két probléma között.

Több mint három éve, homoerotikus vágyakkal küszködöm.

Házas vagyok, és két kisgyermeket nevelünk. A nevemmel ellentétben (amely nem titkoltan álnév) nő vagyok, s mindemellett huszonéves teológus hallgató.

Jöhet hát a kérdés, micsoda dolog az, hogy egy házas, rádadásul teológus homoerotikus vágyakkal küszködik. Hát az az igazság, hogy ezt a kérdést én is többször feltettem. Olykor hitetlenkedve, olykor dühösen, hogy ilyen nincs. De hát sajnos mégis. És ennyi idő kellett ahhoz, hogy most eljussak odáig, hogy ez ellen most már tenni kell valamit.

A Pállal való levelezésünkben volt egy számomra nagyon hangsúlyos gondolat, amit most szeretnék megosztani: "Írd le a blogon, amit csak szeretnél. Ezzel segítesz másoknak, mert látni fogják, hogy nincsenek egyedül és mernek nyitni, elkezdenek végre valakivel beszélni a problémájukról. Ez a legnagyobb baj, hogy a gondjainkkal szeretünk bezárkózni, ugyanis így nem lesz megoldás.

Hát ez az, ami most motivál, hogy írjak. Nem tudok okosakat mondani, mert nem tartok ott, hogy gyógyult emberként azt mondjam: Jézus megszabadított engem a kínzó vágytól, így már nincs kérdésem, minden tökéletes. Imádkozom ezért, hogy adjon Isten szabadulást, hogy változzak meg, hogy tudjak szentebb életet élni.

Nehéz dolog a vágyainkkal bánni. Ez akár arra sarkall bennünket, hogy pornót nézzünk, akár arra, hogy más nemű ember után vágyakozzunk. És hiszem, hogy az már egy szint, ha tudunk ellenállni. De úgy gondolom, hogy a valós és teljes gyógyulás az, ha helyreállít bennünket az Isten. Közös vágy hajtja a pornó nézést és a homoerotikus vágyat, mégpedig az intimitás iránti vágy.
Ésszel tudom és értem, hogy ez azért van, mert nem vagyunk elég szoros kapcsolatban Istennel.
Ha elég szoros lenne a kapcsolat, akkor nem éreznénk betöltetlennek a hiányainkat. Legalábbis most így gondolom. Mind a két vágy egy Isten szerinti vágy eltorzulása. A cél pedig, hogy maga az irány változzon, hogy ne a képernyőt, vagy egy kapcsolatban keressük a ki és megelégülést, hanem az Atyával való szoros kapcsolatban. Tudva azt, hogy Ő szeret bennünket a legeslegjobban.

Szeretnék én is bezárkózni a vágyammal (ezt tettem három évig). Szeretném, ha ezt csak úgy jó mélyen el lehetne ásni magamban, és képesnek lenni arra, hogy foglalkozzam vele. De már többször is elnyomtam, és újra és újra visszatért. Elemi erővel hatott rám, és nem tudtam vele mit csinálni.
A cél érdekében kezdek el most írni. S szeretnék mindenkit bátorítani, ha bármilyen küzdelme van, bármilyen témát illetően, írjon bátran róla. Én bármikor szívesen elolvasom. Az alábbi email címre tényleg bármikor írhat, aki úgy érzi, megkönnyebbülne tőle: elkezdekmeselni@gmail.com (minden nap elolvasom, és igyekszem max. 48 órán belül reagálni is). Illetve a blogon el fogok kezdeni egy sorozatot, ami új színt visz bele. Szeretnék arról írni, hogy mit jelent Jézus követése, mit jelent a megtérés, és hogy miért van olyan égbe kiáltóan nagy szükségünk a Szent Lélekre.

(Nem árulok zsákba macskát: református vagyok, de járok baptistákhoz és katolikusokhoz is, így ezeknek a felekezeteknek a gondolatai is hatással vannak rám.)











2018. június 27., szerda

Önkielégítés és kötődés

Kedves Olvasó!

Találtam egy cikksorozatot a szexualitás hormonális működéséről, és azt hiszem rájöttem valamire, ami segíthet neked is. http://biztosut.blogspot.com/2012/06/gyorstalpalo-kurzus-szexhormonok.html
Ebből kiragadnám azt, ami most minket érint. Orgazmus közben oxytocin szabadul föl, ami mint kötődési hormon összeköt azzal, akivel ez éppen történt. Beíródik a memóriába, és nem lehet kivenni onnan többé. Na itt a gond! Ha valaki önkielégítés közben valaki mással való együttlétről fantáziál, akkor ehhez a képsorhoz fog kötődni. Minden egyes alkalommal ezt erősíti meg. Úgyhogy lenne egy javaslatom, nálam is jelentős előrelépést hozott. Erőltessük meg a gondolatainkat a házastársunk irányába önkielégítés közben. Nagyon nehéz, fárasztó, nem olyan nagy katarzis orgazmuskor, de lelkileg át fogja írni nekünk azt, amit kell.

Végül egy utolsó javaslat. A Biblia nagyon sok helyen ír arról, hogy imával és böjttel forduljunk az Úr felé. Na most ebből rendszerint az imát tartjuk, a böjtöt kevésbé. Derek Prince egyik könyvében olvastam, hogy a böjt ugyanolyan fontos, mint az ima. Akkor hát miért nem gyakoroljuk jobban? Elhatároztam, hogy én is heti egy böjtöt tartok, ahogy ő. Több mint 1 évig csináltam, amikor is már azt éreztem, hogy nincs jelentősége az életemben, ezért ma már "csak" fontosabb döntések, események előtt tartok hosszabbat. De az az egy év nagyon megerősítette a lelkemet, olyan érzés, mintha bármit le tudnál győzni. Próbálj ki valami hasonlót, mert hasznos.

2018. június 23., szombat

A melegekről - Vekkeres Teofil blogajánló

Nemrég Isten az életembe sodort egy meleg férfit. Illetve nem meleg. Illetve nem tudjuk. Engem sosem érintett a téma, mert kimondottan ellenkezik a véleményemmel, a férfiak érintésétől is kiver a frász. A saját barátom ha vállamra tette a kezét, akkor rosszuk éreztem magam, kirázott a hideg. Lehet, hogy homofób vagyok? Akkor mégis érint a téma? Vagy csak bennem is bujkál valami, amit így próbálok elnyomni? Feleségem legjobban attól fél, hogy egyszer hazajövök és azt mondom, meleg vagyok. Pedig semmi ilyesmire nem érzek magamban hajlandóságot. Lehet, hogy csak ő érzi bennem én meg nem merem bevallani magamnak? Vagy csak túl sok ilyet hallani mostanában?

Bizony, ez a kérdés nem egyszerű, kibogozni pedig azért sem könnyű, mert még mindig tabunak számít. Tabu a szexről nyíltani beszélni - pláne ha vallási közösség tagja vagy -, ezen belül pedig még nagyobb tabu a homoszexualitás. Szerencsére vannak emberek, akik felvették ez ellen a harcot.

Vekkeres Teofil pont erről ír blogot. Ő maga meleg volt, az után keresztény lett és felesége lett. Lehetséges egyáltalán ez? Elmondása szerint igen. Sőt, ismer több olyan embert aki szintén eljutott idáig. Ha felkeltettem érdeklődésedet, akkor olvasd el a blogját, nagyon tanulságos! De még mielőtt megosztom a linket, hadd tegyek fel ide még egy-két idézetet a blogról, csak hogy még jobban felcsigázzalak:

"Sodoma férfiai mind meg akarták erőszakolni a vendégeket, és Isten, nem csupán e gonoszság miatt, de e miatt is, elpusztította a várost."

"Bár tudom, hogy a változás Isten által lehetséges, és örülök neki, ha valaki ezt tapasztalja, és azt is mondom, hogy megtérésem után azt vártuk a feleségemmel, hogy soha többé nem lesz olyan gondom, de sajnos hosszú távon nem így lett. Voltak olyan időszakok, hogy annyira zavart ez, és kiáltottam az Úrhoz, hogy vagy vedd ezt el tőlem, vagy engedje meg, hogy meghaljak. Az egyik sem történt, és még mindig itt vagyok."

"ex-melegek tesznek arról bizonyságot, hogy az Úr és a testvéreik segítségével mégis megszabadultak, megváltoztak, boldog házasságban élnek - erős!"

És akkor jöjjön a várva várt link: https://lmbtremeny.blogspot.com

Nomore-nak

A minap egy imakérést kaptam, de nem volt benne túl sok adat. Egy fiktív e-mail cím és egy álnév, valamint az egyszerű üzenet:

Ki akarok kerülni a pornófuggőségből!

Mivel írni nem tudok neked, ezért itt szeretnék üzenni:

Szia!

Nagyon örülök, hogy rászántad magad és írtál nekünk, ez az első lépés! Imádkozunk érted és hiszem, hogy Isten segít a változásban. Ha van kedved, akkor töltsd ki a honlapon található beszámolónkat is, saját példáddal sok erőt adhatsz másoknak, akik ugyanebben a cipőben járnak: http://pornofuggokeresztenyek.blogspot.com/p/masok-beszamoloi.html

Ha szeretnéd, akkor szívesen segítek akár levelezés útján, akár skypon is, hogy merre tovább. A lényeg, hogy lépj ki a sötétből, ne hagyd, hogy magadba fordulj, mert akkor nem fogod látni a megoldást. Van megoldás, egyre többen vagyunk, akik túl vagyunk a problémán! Isten segítségével tudunk segíteni rajtad is! Csak légy bátor, és ha máshogy nem megy, legalább álnéven írj nekünk!

Pál

2018. június 19., kedd

Mi lesz, ha nem lesz jó vele a szex?

Egy világi barátommal beszélgettem minap, és egy másik bejegyzés írása közben gondoltam arra, hogy talán hasznos lenne megosztani veletek is egy kis részletet a beszélgetésből. Sok nem keresztényt, de még talán a keresztényeket is foglalkoztatja ez a kérdés: ha nem fekszünk le valakivel a házasság előtt valakivel, honnan tudom, hogy működni fog-e a szex?

Történt tehát, hogy barátommal beszélgettünk a kislányomról, hogy milyen elvek mentén fogom tanítani. Elmondtam neki, hogy a feleségemmel szeretnénk vele megértetni, hogy miért nem jó a házasság előtti szex. Persze azonnal jött a kérdés, hogy ha két ember nem próbálja ki egymást, akkor honnan tudja, hogy működik-e közöttük majd a szex. Bár válaszoltam neki, de most tudom igazán összeszedetten leírni. Nekem életemben csak két szexuális kapcsolatom volt eddig. A feleségem, és előtte egy másik nő, akit hívjunk most az exnek. Feleségemmel mindig is jó volt a szex, előtte és utána is, volt rengeteg érzelem közöttünk, de házassághoz közeledve azt éreztük, hogy kicsit meg kellene újítani a kapcsolatot, szerettük volna átélni kicsit, hogy milyen lett volna Isten szerint megtervezve egybekelni, úgy, hogy még nem történt közöttünk semmilyen testiség. Éppen ezért fél évvel az esküvő előtt abbahagytuk, a nászéjszakáig nem történt közöttünk semmi. Nos, életünk legjobb döntése volt. Olyan minőségi különbség van a kettő között, hogy azt leírni sem lehet. Szabadon, tudva, hogy a másik szeret annyira, hogy ha "becsúszik" egy gyerek, akkor sem fordul el, hogy ez a normális menete a dolognak, hogy házasként mindenkinek természetes az, hogy mi együtt vagyunk szexuálisan is... Egészen más. Nem tudok rá jobb szót, sokkal felszabadultabbak azóta az együttléteink, ráadásul az idő előrehaladtával egyre minőségibbek és mélyebbek az érzelmek, így napról napra jobban élvezzük.

Minderre persze lehet azt mondani, hogy persze, hiszen előtte is azért jó volt, kipróbáltuk egymást, így biztosra mentünk. Jogos. De pont ezért keverem most bele a történetbe exemet. Vele még gimi alatt ismerkedtem meg, az első is ő volt. Nem hagyott mély nyomot. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy hát nem túl jók az együttléteink, de nem igazán tudtam az okát, azt hittem én nem értek hozzá, vagy ilyesmi. Egy évig jártunk, de emlékszem rá, hogy azon kívül, hogy szexuálisan ki akartam elégülni, más nem ösztönzött arra, hogy csináljuk. Aztán szakítottunk, és ilyenkor azért vannak mégiscsak érzelmei az embernek, hát történt közöttünk egy amolyan búcsúszex féle még a szakítás napján. Na az nagyon jó volt, még ő is megjegyezte, hogy bárcsak ilyen lett volna mindegyik. És most jöttem csak rá, hogy mi volt a különbség. Egyedül azon a napon éreztem valamit vele kapcoslatban. Egy éven keresztül nem volt érzelem közöttünk, igazából nem is tudom miért voltunk együtt. Nekem trófea volt, mert egy évvel idősebb, neki meg ha jól tudom testileg jöttem be, mert a vékony sportos fiúkat szerette. Azt hiszem ezen kívül semmi más nem tartotta össze ezt a kapcsolatot. A búcsú napján mégis nehéz volt, mégiscsak együtt töltöttünk egy évet, és feljöttek benne és bennem is érzelmek. Ez az egyetlen együttlét, amire emlékszem, ez hagyott egyedül nyomot bennem, semelyik másik. És még ez sem hasonlítható össze egyetlen feleségemmel eltöltött együttlétünkkel.

Hogy mi a tanulság? Ha van érzelem, működik a szex. Pont ezért nagyon fontos, hogy olyan emberrel házasodjunk össze, akit szeretünk és ő viszont szeret. A szerelmet a szex pecsételi meg, de ha igazán felszabadultan szeretnénk ezt a pecsétet, akkor csakis házasság után tesszük meg, mert előtte mindig ott lesz a félelem, hogy mi van akkor, ha nem is ő az igaz, mi van akkor, ha becsúszik a gyerek és nem tart ki mellettem... Aki vár rám pár éven keresztül, hiába nem kapja meg tőlem a testiséget, aki ezek után ki meri tudja és boldogan mondja ki az igent, ami egy életre szól, na ő az, akivel olyan jó lesz a szex, amilyen senkivel sem lehet!

Zárszóként pedig megemlíteném, hogy van egy műsor a tévében, amelyik egy vallási közösség fiataljait mutatja be az eljegyzéstől a házasságig. Mindig irigykedve nézem őket, hogy milyen csodálatos lehet ez az időszak, milyen fegyelmezetten várják ki a beteljesülést. Milyen jó lehet, amikor egy évek óta várt pillanat bekövetkezik, amiért mindketten annyit dolgoztatok, azzal, akit a legjobban szeretnek! És utána ezt a pillanatot annyiszor élik át újra és újra, ahányszor csak akarják! :) Na ez az igazi szex!

Aki pedig nem hiszi el, hogy ez lehetséges, annak csak annyit tudok mondani: én sem hittem el, hogy a pornótól, és pláne az önkielégítéstől meg lehet szabadulni. Ma meg ott tartok, hogy már nem is gondolok rá. Könnyű volt? Nem. De megéri. Persze sokszor egyszerűbb hátat fordítani és azt mondani, á, biztosan kamuzik csak, ez nem normális, ellent mond az ösztönöknek... Nos, szerintem az embert az különbözteti meg az állattól, hogy már nem az ösztönei irányítják.

2018. június 17., vasárnap

A 33 éves Zsolt beszámolója

Zsolt most indult el azon az úton, melyen sokan már régóta járunk. A felismerés megtörtént, az akarat megvan, a cél világos. Csak bízzatok Istenben, egyedül őt kell keresni és megszabadít!


Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

Mivel a  pornó iránti függőségem kialakulása egy folyamat eredménye, ezért nem tudom konkrét dátumhoz kötni annak kezdetét, viszont 25-26 éves korom környékén már beletörődtem a helyzetembe, és – lelkiismeretem jelzései ellenére- megmaradtam ebben a bűnben. Sok éven keresztül őriztem az én sötét titkomat, mostanra viszont szembesültem a ténnyel, hogy nem élhetek tovább ebben a hazugságban.

Még mindig függő vagy? - Igen

Keresztény vagy? - Igen
Mi a nemed? - férfi

Hogyan kezdődött a függőség?

Gyerekkoromban alkalmanként már találkoztam különböző pornográf anyagokkal.  A szexualitás iránti korai érdeklődésem hozzájárult ahhoz, hogy sajnos fogékonnyá váljak az ilyen jellegű „termékek” iránt. Tinédzser koromban már szexújságokat, és erotikus filmeket nézegettem. Majd következtek a videókazettán, CD-n, DVD-n, illetve a különböző kábelcsatornákon sugárzott hardcore pornófilmek. Az évek során folyamatosan, és tudatosan éltem a felsorolt forások nyújtotta lehetőségekkel. Időközben a személyes szexuális, és párkapcsolati tapasztalatok ellenére a pornográfia jelen maradt az életemben. Az internetes pornóoldalak hozzáférhetősége pedig még inkább elmélyítette a függőségemet. Főként az internetnek köszönhetően megindult nálam a belső kontroll szétbomlása, és kialakult a naponkénti pornófogyasztás szokása. Ez a gyakorlat pedig attól függetlenül megmaradt, hogy éppen párkapcsolatban éltem-e vagy sem.

Volt, akinek elmondtad a problémádat, vagy rájöttek a dologra? Hogyan derült ki? Mi volt a reakciójuk?

Több embernek is elmondtam az évek során. A lelki vezetőmnek, gyónások alkalmával a gyóntató papnak, a legjobb barátomnak, illetve két volt barátnőmnek.

Milyen problémákat jelent/jelentett ez a függőség?

Neked: Lelki téren a frusztráció, bűntudat, és a sokkoló üresség a bensőmben. A visszaeséseket követően jelentkezik a csalódás érzése, mert azzal szembesülök, hogy mennyire gyenge vagyok. Az ember önbecsülése ilyenkor nagy mértékben sérül.

Környezetednek: A tágabb környezetemnek nem okozok ezzel problémát, mivel nem tudnak a titkomról.
Azonban van olyan személy akinek fájdalmat okoztam a függőségemmel, egy korábbi párkapcsolatom részben a pornó miatt ment tönkre. Csak a szakítás után pár hónappal modtam el a lánynak milyen problémával küzdök.

Mit tettél annak érdekében, hogy változtass a helyzeten?

Kidobtam a régebbi pornográf anyagaimat (újságok és DVD). Minél több közösségi programot próbálok szervezni magamnak, azért mert így lehetőség szerint kevés időt töltök egyedül. Talán így csökkenthetem a maszturbációra való alkalmak számát.

A környezeted segített, egyáltalán akart-e tenni valamit a helyzet ellen?

A lelki támogatás mellett néhány ismerősöm próbált gyakorlati tanácsokkal is ellátni. Ezek közé tartozott a pornó blokkoló programok ajánlása, illetve egy külső szakember bevonása a leszokás elősegítéséhez. Emellett ajánlottak számomra olyan internetes  oldalakat, ahol a pornófüggőség veszélyeire hívják fel a figyelmet.

Voltak hullámvölgyek? Hogyan élted meg ezeket?

Számos hullámvölgyön mentem át eddig. Általában a lelkes elhatározások, vagy az Istennek tett ígéreteket követően jöttek a nagy bukások és visszaesések. Amikor belefáradtam a küzdelembe, akkor nagyon erőteljesen magába szippantott a pornó világa. Miután a pornónézés szervesen beépül a hétköznapokba, ez a tevékenység egyre több időt igényel. Teljesen magába fordul az ember, és eltávolodik Istentől. Itt kezdődnek az igazi problémák.
Mindezek ellenére a harcot soha nem szabad feladni. A legrosszab, ha elhiszed a hazugságot, miszerint ez már mindig így fog maradni. Jézus keresztül visz a nehezén, bízni kell benne, mert csak az ő erejével és kegyelmével képes az ember megváltozni.

Most hogy érzed, van kiút?

Úgy gondolom van kiút ebből a függőségből, de a teljes szabadulás elérése biztos nem lesz könnyű.
Isten egy új élettel akar megajándékozni, ezért ebbe az ígéretbe kell belekapaszkodni.

Kérted Isten segítségét? Ha igen, hogyan, ha nem, akkor miért nem? 

Kértem, és kérem Isten segítségét, hogy legyen mellettem a küzdelemben. Személyes imáimban hozzá fordulok erőért, és kitartásért. A Bibliából igyekszem megtanulni azon igeszakaszokat, amelyek segíthetnek a kísértések során. Törekszem a Szentlélekkel való mélyebb kapcsolatra, mert csak Ő tudja megtisztítani a szívemet, és megtanítani arra, miként tudom megőrizni a tisztaságomat. Isten megmutatja a szexualitás valódi értelmét és értékét, mivel ezt az ajándékot tőle kaptuk.

Kértél más jellegű külső segítséget? Milyet? Milyen eredménye/következménye volt?

Szeretnék találni egy keresztény pszichológust, aki elegendő tapasztalattal rendelkezik a témát illetően. Véleményem szerint egy külső szakember segíthet felismerni és feltárni azon lelki problémák hátterét, amelyek elősegíthették a függőség kialakulását.
A keresés még folyamatban van, egyenlőre nem találtam meg a megfelelő embert.

Hogy áll most a helyzet, hol tartasz?

A függőségem felismerésén/beismerésén túl vagyok. Mivel a küzdelem elején tartok, még nem tudhatom milyen nehézségek várnak rám, de a célom világos. Szabad akarok lenni a pornótól.

2018. május 21., hétfő

Elmondom, hogy az én életemben hogyan ment végbe a szabadulás

Ezt a részt egy levelemből másoltam ki, amit most írtam, de szerintem jól összefoglalja a lényeget:

"Elmondom, hogy az én életemben hogyan ment végbe a szabadulás.Volt idő, amikor módszereket próbáltam kitalálni, hogyan tudnék ellenállni, de csak rövid távú eredményeim lettek. Volt, hogy akárhogy imádkoztam, csak csináltam tovább, rendszeresen, csak a bűntudat volt utána. Aztán megértettem a lényeget. Egyetlen feladatom van: Istenre figyelni és minél közelebb kerülni hozzá. Mert ő megharcolja helyettünk az életet. Elkezdtem átalakítani az életemet. Nem arra figyeltem, hogy mit nem szabadna tennem, hanem arra, hogy mit kellene helyette. Arra koncentráltam, hogy minél többször jussak el a gyülekezetbe, hogy az Igék, amiket kapok, azokat az életemben érvényesítsem: megbocsájtás gyakorlása mások és magam felé, szeretni azokat az embertársaimat, akik rosszul viseltetnek irántam, hinni abban hogy Isten betölti a szükségleteimet akkor is, ha nem nem látom hogyan fogja ezt megtenni, hinni abban, hogy ő már minden problémára talált megoldást, még ha kilátástalannak is tűnik. A végső nagy áttörést az hozta, hogy elkezdtem böjtölni heti egyszer, ahogy Derek Prince is írta a saját életében. Kicsit több, mint egy évig csináltam, és a végén azt éreztem, hogy ez már nem jelent kihívást, ezért abbahagytam. És ekkor vettem csak észre, hogy Isten megerősítette az akaraterőmet, és készen állok a végső küzdelemre, az utolsó háborúra is, nevezetesen az önkielégítés ellen. Ez meghozta a kellő fordulatot. És a kulcs az volt, hogy nem az okokat firtattam, nem a bűneimet figyeltem, hanem csak tettem, amit Isten a szívembe helyezett."

2018. május 19., szombat

Imakérések

Sziasztok!

Megosztanék veletek néhány imakérést.

Miért szeretnéd, hogy imádkozzunk?

Soman: Hogy végleg leszokjak a szenvedélyeimről,maszturbálás,pornófüggés.Le akarok szokni függöségről mert érzem hogy tönkre tesz. Ma kezdem hogy nem nyúlok magamhoz, párszor már próbáltam de nem sikerült. Kérlek imádkozzatok a megtisztulásomért.

Máté: Nagyon régóta pornófüggő vagyok, kérlek mondjatok el egy imát, hogy megszabaduljak. Köszönöm Barátaim!

Gabi: Kísértések ,önkielégítés , függőség ellen. És hogy legyen erőm uralkodni hogy ne nézzem folyamatosan a  szép lányokat  az utcán, mert gyengülök.

Naomi: Kérlek imádkozzatok értem, mert pornófüggő nő vagyok, már annyiszor letettem Isten kezébe a dolgot, de mindig visszaesem, bármit teszek. Nem szeretném feladni!  Tudom hogy van kiút. Imában támogassatok kérlek hogy Jézus megtörje a sátán hatalmát az életemben. Köszönöm: Naomi

Hálás vagyok Istenem, hogy ismét jöttek olyan emberek hozzánk, akik a Te közelségedet keresik. Tiéd a dicsőség azért, hogy már eddig elvezetted őket! Arra kérünk Urunk, hogy segíts ezeknek az embereknek, mutasd meg nekik a függőségeik okát és segíts megtalálni nekik a kiutat! Az, hogy ezek az emberek segítségért kiáltanak csodálatos lépés, hiszen felismerték a bűnt és meg akarnak térni belőle. Uram, csak általad tudjuk legyőzni a démonikus függőségeinket és azokat a lelki és testi betegségeket, melyek bűneink következményei. Tisztában vagyunk azzal, hogy ehhez az egyénnek teljesen át kell adnia magát neked, de adj számukra elég kitartást és látást, hogy végig tudjanak menni ezen az úton. Hiszem, hogy bűneiket megbocsájtottad már Jézus kereszthalála által, így nem kell kárhoztatniuk magukat, hanem rád kell figyeljenek, és te elvezeted őket a megoldáshoz!

Ámen!

2018. január 12., péntek

Megerősödés.

Kedves Mindenki!

Nagyon régóta, 06.29. napja óta, nem jelentkeztem. Az eltelt több, mint fél évben olyan dolgok történtek velem, amelyekre jómagam sem számítottam, ezeket szeretném most megosztani Veletek.

A sátán elemi erővel támadott meg, minden eddiginél intenzívebben. Próbáltam elsődlegesen bevetni ellene az ezen az oldalon megtalálható írásokat, videókat, valamint Saulus Pál és Mike Free nagyon hasznos tanácsait, segítségeit. Ezek azonban nem használtak úgy, ahogyan szerettem volna, az ördög megkezdte hadműveletét arra vonatkozóan, hogy a családomtól elszakítson és minden téren tönkretegyen.

Július hónap nagyon nehéz volt. Az önkielégítés és a pornónézés bűne több alkalommal is előjött, egyre lehetetlenebb időpontokban, egyre sűrűbben és egyre merészebben. A munkahelyemen nagy változások következtek, úgy éreztem, hogy perifériára kerültem, hogy hamarosan elbocsátanak, valamint el kellett kezdenem egy több hónapos, nagyon nehéz, tanulási folyamatot, egy későbbi vizsgára. Gyengének, sebezhetőnek éreztem magam. Egyre kevesebbet tudtam aludni és egyre összezavarodottabb voltam. A sátán, sajnos, nagyon okosan pofozott. Amiben bízhattam, a feleségemen és a családomon kívül, az egy belső hang volt, amely folyamatosan azt mondta nekem, hogy nyugalom. Nem értettem a körülöttem lévő dolgokat, bizonytalanságban voltam, ezért ebbe a nyugalomba próbáltam kapaszkodni. Kértem az Úr segítségét, habár imáimat gyengének és nem szívből jövőnek éreztem, amin változtatni akartam.

Augusztus hónap újabb pofont tartogatott. Az összezavarodottság még erősebb lett, bár az a hang, amely azt mondta, hogy nyugalom, továbbra is megvolt. A hónap közepén egy betegség is felütötte a fejét, amelyet akkor csapásnak gondoltam, ma már áldásnak és az Úr irányomban való kimondhatatlanul nagy szeretetének tulajdonítok. A pornónézés és az önkielégítés bűne még mindig jelen volt többször is az életemben. Nem tudtam szabadulni. Nem láttam, nem láthattam a fától az erdőt, hogy az Úr miket is tartogat a számomra, csak a sötét felhőkre koncentráltam, holott az a hang, az a nyugtató hang csak az Ő segítő szándékának első jele volt. A sátán minden téren provokált, hogy a szeretteimtől, a munkahelyemtől elszakítson és hogy vitába, veszekedésbe keverjen másokkal.

A zivataros idők közepette a Jó Atya megkezdte a helyreállító munkáját, amelynek jeleit csak később láttam és értettem meg. Egy vasárnap délutánon, amikor a kislányommal sétáltam a lakásunkban, kinéztem az ablakon és majdnem elszédültem a látványtól. A velem szemben lévő felhőben ott volt egy férfi arca, tisztán kivehetően és rám nézett, rám mosolygott. Ő volt az: Jézus. Tudom és hiszem, hogy Ő volt. Pozitívan ledöbbentem. Újra akartam látni, de pár pillanat múlva már nem volt ott. Nem baj, gondoltam, nekem ez is hatalmas ajándék volt. Ezzel együtt a belső nyugtató hang sokkal erősebb és gyógyítóbb lett bennem, mint korábban. Tudtam, hogy a helyreállítás elkezdődött, de azt is tudtam, hogy nem lesz zökkenőmentes.

Szeptember és október hónapokban az önkielégítés bűne továbbra is megvolt, viszont a pornónézés októberrel ezidáig eltűnt az életemből. Erotikus képek nézése még előjött, de szépen lassan ezektől is megszabadított, megszabadít az Úr.

Október végén sikerült a már említett vizsgám, amely két év keserves tanulását zárta le és ezzel óriási energiákat szabadított fel bennem.

Novemberben, decemberben az önkielégítés bűnével és néhány erotikus kép nézésével még küzdöttem, de ezek már nagyon szépen kezdenek megszűnni az életemből. Egy hónap kibírása önkielégítés nélkül ma már nagyon könnyedén kibírható úgy, hogy ne társuljon hozzá semmilyen felnőtt tartalmú videó, vagy kép nézése a legkisebb formában se és ez a folyamat egyre erősödik bennem.

Novemberben megszólított az Úr, hogy a munkahelyi problémáimat szeretné, ha rendezném a főnökömmel és megkért, hogy én is tegyem oda magam, dolgozzak becsülettel. A nagy beszélgetésre sor került, amely ezidáig nagyon nagyon pozitív eredménnyel zárult. Régi motorosként, régi munkahelyemen, elfásult hónapokat követően újra újult erővel és energiával tudok dolgozni, amely csodálatos érzés.

Megmutatta a Jó Atya, hogy a korábban már említett betegség mekkora áldás és igazából nem is betegség számomra, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert ezáltal megszabadított egy káros szenvedélyemtől és azt akarja, hogy egészségben a családommal együtt éljek. Apropó család: a gyermekinknek és a feleségemnek erőt, egészséget, négyőnknek pedig boldogságot és örömöt ad minden nap az Úr, amelyért hálával tartozom neki.

Még három dolgot szeretnék kiemelni:

  1. A Jó Atya soha nem buktatott le a pornónézéssel, vagy önkielégítéssel. Tudta, hogy szenvedek tőlük és tudta, hogy nem tudok szabadulni, bármennyire is szeretnék, ezért a segítségemre sietett és megtartott, életem minden területén. Hála Neki!
  2. A Jó Atya felnyitotta a szememet azzal kapcsolatban, hogy ha a segítségével akár egy órára, vagy egy napra is legyőzöm a sátánt, már az is óriási eredmény, hiszen nagyon erős ellenfél az ördög, ezért egy nap pornó nélkül már óriási eredmény. Így sokkal könnyebb győzni a második napon is. Hála az Úrnak!
  3. Mióta a felhőben megláttam Jézust, azóta szinte minden nap megjelenik előttem Ő és a Jó Atya, valamilyen formában. Mindenben látom az arcukat, mindenben. Egészen hihetetlen, megmagyarázhatatlan és pozitívan furcsa érzés. Hála az Úrnak!
Jelenleg, így januárban, az Úr védelme alatt állok a családommal, egyre távolabb a pornónézéstől és az önkielégítéstől. Hála A Jó Atyának érte. Tudom, hogy mit vár tőlem és azt is tudom, hogy a sátán újabb nagy erejű támadásokat fog indítani ellenem, ellenünk. Igyekezni fogok ellenállni neki és az Úr segítségével, valamint a bennem újra egyre erősödő békességgel, alázattal és türelemmel sikerülni fog.

Mindannyiótoknak nagyon sok erőt és kitartást kívánok a harcaitokban! Az Úr segítségével győzni fogtok!