2019. március 17., vasárnap

Peti levele - egy jó bizonyság

Kaptam egy nagyon jó kis levelet. Beszéltünk már skypeon is, és a fiú életében nagyon munkálkodik az Úr, most pedig egyik győzelméről számolt be, és kérte, hogy osszam meg veletek is.

Szia! 

Képzeld, ma volt egy nagyon érdekes és jó megtapasztalásom az Úr erejének a nagysága által. 
És egyből bele is vágnék:

Épp pizzát sütöttem, amikor rám tört a kísértés nagyon erősen és úgy éreztem, hogy kényszerítve vagyok a testem és a fogva tartó bűn által, hogy csak egyetlen kiutat lássak az egészből, vagyis az ördög szavai szerint, hogy bukjak el újra és engedjek szenvedélyeimnek.

Hirtelen pedig megfordult a kör, elkezdtem mondogatni, hogy én az Úré vagyok és semmi sincs ami elszakíthatna tőle, nem kell cipelnem és húznom a szolgaság igáját, mert az én Istenem nem ezt adta nekem, hanem szabaddá tett és beállított az Ő szolgálatába. Elkezdtem másként látni és gondolkodni hirtelen, erőt vett rajtam az Isten akarata, a lelkiismeretem, eszembe jutott, hogy most csak ezt az egy napot kell megharcolnom és sikerült. Egyre-egyre öntötte el az Isten szava az agyam és kezdett minden megszűnni. Elővettem a telefonom és megnyitottam a mai napra szánt igét (egy alkalmazáson keresztül) és a 37. zsoltár tárult elém, elkezdtem olvasni, de még néha fel-fel tört bennem a vágy a gonoszra és gyorsabban haladtam az igeverseken át, amikor egyet, ami ki volt emelve elolvastam és megfogott. Azt mondja :"Kerüld a rosszat és cselekedd a jót.." Elkezdtem gondolkozni, hogy ez most nekem pont elég és lényegre törő volt.

Idővel még kevesebb gonosz gondolat gyötört és éreztem, hogy átveszi valaki más a hatalmat fölöttem, egyedül azért mert nyitott voltam FELÉ, azért sikerült győznöm, mert engedtem az Úrnak, hogy irányítson Ő és el is hittem, hogy meg is tudja tenni!
Véleményem szerint ez a legfontosabb, hogy hitelt adjunk az Úrnak és az Ő megváltoztató erejének és hogy könyörögjünk az Istenhez, úgy, hogy hiszünk neki, hogy Ő mindenre képes!
Az utolsó tanács ami nekem nagyon bejött ebben az esetben, hogy elhatároztam (és szavakkal el is mondtam) hogy az Urat követem és most nem teszek semmi gonoszat, mert Ő ebben gyönyörködne, ha tiszta maradnák! 
A hittel való elhatározás után teljesen megváltozott a gondolkodásom, kitisztult!! Annyira jó volt és felemelő érzés töltött el.
Rögtön meg is írtam az egyik közeli barátomnak, hogy GYŐZTEEEM!! Yesss!!! Annyira jó érzés.

PRÓBÁLJÁTOK KI, HIGGYETEK AZ ÚRNAK ÉS DÖNTSÉTEK EL HOGY HOZZÁ TARTOZTOK, MINDEN ELLENÉRE IS!

Segítsen mindenkit győzelemre a mi Istenünk!

Üdv, 
Peti

(Kérlek ha lehet tedd ki a blogra bátorításként másoknak, nagyon sokszor feljött bennem mindez idő alatt a gondolat, hogy azért kísértetem ennyire, mert az Úr akar valamit tenni velem, felhasználni a szolgálatába és jobb volt ilyen tudattal megállni)

Isten a bűneinkből is tud hasznot kovácsolni, pl. az ilyen bizonyságokkal, melyek mások számára is jó példák és motiválóak lehetnek! Köszönöm Peti a leveledet! Csak így tovább!