2013. december 4., szerda

Felvilágosítással a pornó ellen

Közben rátaláltam egy cikkre, ami azt a címet viseli, hogy Felvilágosítással a pornó ellen. Pontosan ez az! A szülő nagyon sokat tud segíteni azon, hogy megelőzze gyermeke személyiségének elferdülését, ha megfelelő időben, megfelelő módon világosítja fel gyermekét. Ugyanakkor fontos kiemelni a cikkből az alábbi tényeket is:

"Egy felmérés szerint a tizenévesek egyre több időt töltenek online, egyre gyakrabban neteznek egyedül, és az interneteléréshez a technikai eszközök egyre szélesebb skáláját veszik igénybe. Rohamosan nő azoknak a tizenéveseknek a száma, akik okostelefont birtokolnak, és egy felmérés szerint a 12-15 éves lányok 15 százaléka otthon leggyakrabban a telefonja segítségével használja a netet. Márpedig, ha egy tizenéves a szobájában egyedül kalandozik a világhálón, akkor nagy az esélye annak, hogy olyan pornográf tartalmakkal találja szemben magát, amihez még éretlen. Ráadásul ez a generáció előszeretettel oszt meg saját magáról is fényképeket és videókat, amik szintén növelhetik a kiszolgáltatottságukat."

Figyeljünk oda gyermekeinkre, és ne adjunk olyan eszközt a kezébe, amivel túl korán elveszíthetjük a kontrollt. Idővel így vagy úgy szembe fog találkozni ezzel a kísértéssel, de minél később, annál erősebb lehet addigra a személyisége, és annál kisebb befolyással lehet rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése