2012. december 31., hétfő

Szégyenérzet - ördögtől való!

Korábban hallottam egy tanítást a gyülekezetünkben, ahol azt mondták, hogy a szégyenérzet nem jó, Isten nem akarja, hogy szégyenkezzünk. Először nagyon furcsállottam a dolgot, hiszen a szégyen a lelkiismerettel kötöttem össze. Abból indultam ki, hogy ha szégyellem magam, akkor még van bennem legalább egy kicsi jó, ami ellenzi a bűnös tetteket. Csakhogy tévedtem...

A bűn utálata nagyon is helyén való, azonban nem mindegy hogyan dolgozzuk fel. Biztosan mindannyian éreztünk már szégyent, a legkisebb pironkodástól kezdve egészen addig, amikor legszívesebben a föld alá süllyednénk. Nos bármilyen erős is ez az érzés, egyvalami biztos: arra ösztönöz minket, hogy titokban tartsuk. No ezzel van a gond! Ahogy a Példabeszédek 10. fejezete is mondja "Aki elfedezi a gyűlölséget, hazug ajkú az". A folyamatos titkolózás, megtévesztés egyre mélyebbre süllyeszti az embert, ráadásul a paráznaság vétke mellett immáron a hazugság is gyötörhet.

Mi akkor hát a teendő? Mondjuk el mindenkinek, akinek csak lehet? Bizony hajlamosak vagyunk átesni a ló túloldalára. Amikor végre elhatározzuk, hogy beszélünk a gondjainkról, és végre sikerül is rászánni magunkat, gyakran előfordul, hogy nem pontosan azt a választ kapjuk, amire számítottunk. esetleg nem tudunk még teljesen nyíltak lenni, ezért még egyszer beszélni szeretnénk róla. Emlékszem még, hogy közel 16 éve a maszturbáció szégyenérzete miként próbált bolondnak beállítani az osztálytársaim előtt. Próbáltam célozgatni rá, ha kettesben maradtam egy-egy felebarátommal, hogy gondjaim vannak. féltem megnyílni teljesen, de tudni akartam, hogy nekik is van-e olyan problémájuk, mint nekem. Olyan zavaros mondatokat raktam össze, mint pl.: "Olyasmiről szeretnék beszélni veled, ami... hát tudod... minden embert érint.". Emlékszem olyan esetekre is, hogy egy házibuliban sötétben ültünk egy lánnyal, és el akartam neki mondani a dolgot, de a vége fél órás habogás lett. Arra próbálok rávilágítani, hogy ha végre elszánjuk magunkat a megnyílásra, nem az a megoldás, hogy fűnek fának "dicsekszünk" a vétséggel. Keressen valakit, akiben megbízunk, és vele beszéljük át részletesen. Ahogy Salamon is mondta: "A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes." (Példabeszédek 10:19)

És hogy kit válasszunk? Mostani tapasztaltabb fejemmel már biztosan nem úgy járnék el, mint korábban. Ha vétkezek - legyen az bármilyen vétek - először Istennek mondom el. Leteszem elé a teljes történetet, kimondok minden egyes szégyellt szót. Ez már kicsit megkönnyíti a lelket. Utána pedig megkérem, hogy segítsen rajtam, mutasson utat. Volt már olyan, hogy az ige olvasásán keresztül kaptam választ, de volt olyan is, hogy úgy éreztem, el kell mondjam a feleségemnek. Ekkor rajta keresztül szól. Ha őszintén figyelünk Istenre, meg fogja mutatni azokat a teendőket, amelyek a boldogulásunkhoz szükségesek. Ha pedig úgy érzed, hogy kevés a hited, keress olyan valakit, akinek több van nálad, és Isten rajta keresztül is utat tud mutatni! A legfontosabb a hit, anélkül csak félmegoldások születhetnek. Példabeszédek könyve 16:3 - "Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid"

Találtam egy blogot, ahol nagyon jó bejegyzés készült a szégyenérzetről. A bejegyzést itt találhatjátok: http://godislove.blog.hu/2012/04/11/szegyenerzet_1 Érdemes elolvasni és megfontolni a leírtakat.

A dolog lényege tehát, hogy a szégyenérzet korántsem jó. Még egy mindenki által ismert történet jutott az eszembe, amelyik jól mutatja, mennyire messze taszít minket Istentől. Ádámról és Éváról van szó. Ők voltak az első bűn elkövetői, és szégyenükben rögtön elbújtak? Hogy mit értek el mindezzel? Isten nem tudott rajtuk azonnal segíteni, hiszen előbb meg kellett keresnie őket... Na de várjunk csak! Isten nem látta volna őket? Hogy is volt ez? Mózes I. könyv 3. fejezet:

6 - És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.

7 - És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.
8 - És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.
9 - Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
10 - És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
11 - És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?

Jól látható, hogy Isten arra várt, hogy az ember megvallja neki bűneit, és ez a dolog lényege! Ezt kell tenned neked is, hogy megszabadulhass, a többi csak ez után következhet.