2012. szeptember 23., vasárnap

Tétlenül vergődni?

Most olvasok egy nagyon jó könyvet, melynek címe Szeretet és tisztelet (Dr. Emerson Eggerichs). Sok hasznos tanács van benne házasságban élők számára, hogy miként lehet fenntartani a kapcsolat kezdetén még meglévő boldogságot, és miként lehet elkerülni, hogy egy idő után már csak barátként, tesvérként, vagy ne adja Isten ellenségekként éljenek együtt a felek.

Bár elsőre nem úgy tűnik, a könyv mégis számos megoldókulcsot ad ahhoz is, hogy a szexfüggőségben szenvedő partnerünknek hogyan segíthetünk. Nagyon fontos megérteni azt, hogy az ő tettei nem rosszindulatból fakadnak. Azok az emberek, akik összeházasodnak, nem azzal a gondolattal kelnek, fel, hogy "Na vajon ma hogyan tudnék ártani a feleségemnek?". Persze mindezzel nem szeretném legalizálni a tettüket, hiszen bűnt követnek el. A könyv segítségével rájöhetünk, hogy társunk mit miért csinál, én miért nem tudom megérteni őt, és hogyan tudnánk a kapcsolatunkon úgy változtatni, hogy a megkötözöttségek, és démonok végleg eltűnjenek a házasságunkba.

A könyv segítségével egyébként még a házasságtörés miatt már szinte menthetetlen kapcsolatok is a helyes útra terelődtek. Akinek pedig az én rövid mondataim nem elég meggyőzőek, de mégis szeretné megérteni, hogyan is működik mindez, az olvassa el a könyvet. Érdemes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése