2012. július 22., vasárnap

Kitty beszámolója


Mindig örülök, ha egy olyan kereszténnyel találkozom, aki szembe mer nézni a saját hibáival, és tenni akar ellene. Ez a beszámoló különösen kedvező hatású lehet, mert egy leszokóban lévő lány helyzetét mutatja. Még nincs vége a küzdelmeinek, de már közel az alagút vége, ami sokaknak bátorítást adhat. Olvassátok bizalommal!

Kitty (24)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

Nyolc-kilenc éves koromban kezdődött az önkielégítés, a pornó csak négy éve kb.

Még mindig függő vagy? - Nem válaszolt

Keresztény vagy? - Igen

Mi a nemed? - nő

Hogyan kezdődött a függőség? 

Nem is tudom, mikor indult… Talán nyolc-kilenc éves lehettem, amikor rájöttem, hogy az önkielégítés jó nekem, örömet okoz. Egyáltalán nem társult akkor hozzá bűntudat, nagyon sokáig csak a kíváncsiság miatt folytattam. Az önkielégítéshez fantáziálás társult, néhány, a bátyám szekrényéből előkerült magazin bőven elég volt ahhoz, hogy beinduljon a fantáziám. A pornó csak később, négy éve kezdődött, amikor internethez jutottam. Igazábó ekkor durvult el és vált irányíthatatlanná a dolog. Nem gondoltam, hogy függőség, aztán, amikor megtudtam, hogy bűn és abba akartam hagyni, na akkor lepődtem meg, hogy nem tudom irányítani vagy abbahagyni… Igazából akkor ijedtem meg nagyon.

Volt, akinek elmondtad a problémádat, vagy rájöttek a dologra? Hogyan derült ki? Mi volt a reakciójuk?


Nagyon sokáig nem beszéltem róla senkinek, azt sem tudtam, hogyan ehet megfogalmazni ezt a dolgot. Úgy éreztem, ez egy olyan probléma, ami csak nekem van a világon, nem beszéltem senkivel erről. Pláne nőként mindig úgy éreztem, hogy prődnek kell lennem és ilyen dolgokra még gondolni sem szabad. Közben meg ott volt ez…
Aztán megtérésem után (két éve) komoly problémát kezdett okozni a dolog. Meggyónni is két éve sikerült először, az ismeretlen papnak nem volt nehéz, de nagyon jólesett, hogy nem volt ítélet a hangjában. Aztán a közösségből egy nagyon jó barátnőm beszélt a gonoszról, és arról, hogy a gonosz nagyon sok embert különböző megkötöttségekkel tart fogva. Egyből beazonosítottam, és nem tudom, miért, de elmondtam. Ő vette először komolyan a dolgot, és mondta, hogy ezt egyedül nem tudom végigcsinálni, csak Istennel… És utána többször is beszéltem róla, kértem szabadulást és imát, hiszem, hogy mindenik áldásos volt.
Nagyon fura volt az, amikor rájöttem, hogy mások is küzdenek ezzel és nem vagyok egyedül, aki ezzel küzd. A közösségben nagyon megerősítő volt az, hogy többen is beszéltek erről, felvállalták, beszéltek sikereikről, esetleges kudarcaikról.
Nekem nagyon sok erőt adtak a társaim megosztásai, ezért is gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy beszéljünk a dologról! Addig, amíg szégyelljük és magunk előtt sem valljuk be, hogy függünk, addig nem is tudunk meggyógyulni…

Milyen problémákat jelent/jelentett ez a függőség?

Neked:

Igazából nőként nagyon nehéz volt feldolgozni ezt. Azért is írom le ezt a megvallást, mert nagyon sokszor, ha önkielégítésről beszélünk, csak a férfiakra gondolunk, de ez nem igaz. A nők is lehetnek függők sajnos, a függőség nem válogat!
Ami a legnagyobb problémám volt, az, hogy egy falként állt köztem és Isten között. Megtértem és befogadtam Istent, de ez a terület valahogy olyan nehéz volt… Rengeteg kérdés volt bennem: Ha Isten megadta a megtérés kegyelmét, miért nem vette el ezt a bűnt is Tőlem? Nagyon sokan úgy szabadultak meg, hogy utána kísértésük sem volt. Velem miért nem történt így? És egyáltalán: hogyan mondhatom, hogy megtértem, ha közben egy halálos visszatérő bűnöm van? Vajon Jézus ebből is meg tud menteni? Isten ezt is meg tudja bocsátani? Hányszor kell felállnom? Hányszor kapok kegyelmet? Vajon Isten nem akar vagy nem is tud engem megszabadítani?
Na, szóval sok-sok vívódást okozott. Na meg hazugságot, bezártságot, szégyent. Állandó szégyenben éltem, ahelyett, hogy Istennek az örömét élveztem volna…


Környezetednek:
Hát, ezt nem tudom. Párkapcsolatom nincs, úgyhogy azt nem veszélyezteti, de azt megfigyeltem, hogy amikor bűnben vagyok, nem tudok Istennek sem, embereknek sem úgy szolgálni, mint kegyelmi állapotban. Ilyenkor nem tudok „Isten szócsöve“ lenni…

Mit tettél annak érdekében, hogy változtass a helyzeten?


Minden egyes elesést megvallottam a szentgyónásban. Katolikusként úgy gondolom, hogy az egyházunk egyik legnagyobb ajándéka, hogy minden bűnünket a szentgyónás szentségében le tudunk tenni Isten elé, és azt megvallva Isten elfelejti… Ez egy olyan csodás misztérium, ami emberi fejjel felfoghatatlan… De tényleg igaz, dicsőség Istennek!
Ezt nagyon fontosnak tartottam, hogy ha el is esek, ne tartogassam magamban a dolgot, ne hagyjam, hogy a gonosz felhasználja ellenem és ebben a bűntudatban éljek, hanem elmentem szépen és meggyóntam és Isten minden egyes alkalommal megbocsátott. és tulajdonképpen minden egyes alkalommal komolyan is gondoltam. Mindig megvallottam bűnként és mindig eldöntöttem, hogy többé nem csinálom…

A környezeted segített, egyáltalán akart-e tenni valamit a helyzet ellen?

Igen, nagyon sokan támogattak, főleg imával, de őszinte érdeklődéssel is.

Voltak hullámvölgyek? Hogyan élted meg ezeket?

Naná, hogy voltak. Igazából egyfolytában hullámvölgyben vagyok. Két hete semmi, s akkor azt hiszem, hogy vége, nincs is már jelen az életemben. Aztán eltelik még egy kis idő és jönnek a gondolatok… Amikkel nem tudok mit kezdeni, jönnek és nem hagynak… Aztán egy magányos pillanatban ismét előveszem a jól bevált módszert arra, hogy jól érezzem magam, és megint jön a bűntudat, keserűség, szégyen. és akkor Isten megint felemel, megtisztogat, elmondja, hogy szeret, így is szeret, és megerősít, megígéri, hogy egyszer vége lesz, de addig is velem van… és akkor minden jó, közelebb kerülök Hozzá, aztán megint kezdődik minden elölről…

Most hogy érzed, van kiút? 

Van! Biztosan van! Látom az alagút végét (ld. 14. kérdés), dicsőség érte Istennek!

Kérted Isten segítségét? Ha igen, hogyan, ha nem, akkor miért nem?

Igen, megtérésem percétől kezdve. Hiszem, hogy ami sikerem van, az neki köszönhető, és a további sikerek is Róla és az Ő kegyelméről beszélnek majd. Nagyon sokat segít a személyes ima és a Biblia is, de a letöbbet azok az alkalmak segítettek, amikor papokkal, hitben előttem járó emberekkel tudtam erről őszintén beszélni.

Kértél más jellegű külső segítséget? Milyet? Milyen eredménye/következménye volt?

Egyszer valaki azt tanácsolta, menjek szakemberhez. Az én orvosom, szakemberem, pszichológusom Jézus. Nála jobb és hozzáértőbb nincs, úgyhogy azt hiszem, Ő a legjobb, akihez fordulhatok…

Hogy áll most a helyzet, hol tartasz?

Eleinte nagyon benne voltam a mocsárban, és azt látom, hogy nálam nem egyik napról a másikra, hanem szép fokozatosan megy a leszokás. Volt időszak, hogy naponta-kétnaponta is csináltam, aztán egyszercsak hetente kétszer, aztán már csak hetente egyszer. és most, Istennek legyen hála, nagyon ritka! Havonta egyszer fordul elő (összefüggésben van a peteérésemmel, 24 éves egyedülálló nőként ki vannak készülve a hormonjaim…), de hiszem, hogy Isten megerősít és lesz ebből kéthavonta, majd olyan is, amikor nem lesz.