Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5
Amanda Buys: Szexualitás,
nemiség – szégyen-05
2013. november
24. vasárnap délután
Köszönet Farnas
Noéminak és Katona Ildikónak a hanganyag begépeléséért
Elnézést kell kérnem a délelőtti nagyon
hosszú tanításért, mert nem ugrott be, hogy kellene egy szünetet tartani
közben.
Nagyon áldottak vagytok ebben a
gyülekezetben, hogy ilyen dicsőítő csapat van. Nagyon különleges! Nem látunk
ilyet minden sarkon. Ezért is ég a szívünk. Ez a prófétikus, harcos imádás
fantasztikus volt!
A ma délutáni üzenet illeszkedik a
hétvége témájával, ugyanakkor önálló üzenetként is érthető. Akik csak most
délutánra jöttetek, számotokra is hasznos lesz, és érteni fogjátok végig az
előző tanításoktól függetlenül is.
A
szégyennel való leszámolásról fogunk beszélni
Ez egy egyetemes probléma. A szégyen már
az Éden Kertjében jött létre, az ember története legelején. Meg kell értenünk a
szégyent. Mindannyian szenvedünk a
szégyentől, a hátterünktől függően, és attól függően, hogy éppen hol
tartunk a skálán. Éden Kertjében,
amikor elkezdődött a történetünk, egyáltalán
nem volt szégyen. A szégyen akkor
jött be a világba, amikor bejött a bűn. Ezen a hétvégén idéztük már ezeket
a verseket:
1.Móz.2,25 „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a
felesége; de nem szégyellték magukat.”
Én elmondtam nektek, hogy szégyelltem
magam a házasságomban egy szexuális esemény miatt, amit az apámmal éltem át,
amikor megláttam meztelenül. Ez a házasságunkból 17 évet ellopott. Azt mondtam
’Atyám, én vissza akarok kerülni a kertbe úgy, ahogyan Ádám és Éva volt a
bűnbeesés előtt.’ Ezért halt meg Jézus,
hogy szabadok lehessünk a házastársunkkal szemben is, minden szégyenérzés
nélkül.
A kertben kezdetben tehát egyáltalán nem
volt szégyen, de miután jött a kígyó, megtévesztette Ádámot és Évát, és ettek
arról a fáról, amiről nem kellett volna. Mi történt abban a pillanatban, amikor
ettek a fáról?
1.Móz.3,7 „Mindkettőjüknek megnyílt a szeme, és látták, hogy mezítelenek.”
Ez azt jelenti, hogy egészen más megvilágításban látták egymást
akkor. Mivel megijedtek: ’Jaj, én meztelen vagyok!’ – megragadták a
fügefaleveleket, és megpróbáltak betakarózni a fügefalevelekkel. Azután Isten
kereste őket, mert minden este sétálni szokott velük a kertben. Kiáltott Ádám
után: ’Ádám, hol vagy?’ Ádám azt mondta: ’Hallottam, hogy itt sétálsz a
kertben, és féltem, mert meztelen vagyok, ezért elrejtőztem’.
Mit tanulunk ebből a versből? Ahogy belépett a félelem, bejött a szégyen:
’mert meztelen vagyok’ –, és belépett a képbe az elrejtőzés:
’elrejtőzőm, nem akarom látni Istent, nem akarok beszélni vele’.
Ez mindegyikünkben ott van. Amikor
bűnben vagyunk, ahelyett, hogy Istenhez futnánk, annyira szégyelljük magunkat,
hogy elszaladunk tőle, elrejtőzünk, ahogyan Ádám és Éva. Amikor megtörtént ez az engedetlenség, belépett a világba a szégyen.
A szégyen nagyon fájdalmas dolog. Annyira szorongunk a kudarcaink miatt, hogy
bármire hajlandóak vagyunk, hogy elfedezzük azokat, különösen azokkal a
dolgokkal kapcsolatban, amikről ezen a hétvégén beszéltünk. A szexuális bűnöket
annyira szégyelljük, hogy inkább eltakarjuk őket, hogy senki ne tudja.
Felteszek egy álarcot: ’Boldog vagyok! Mosolygok. Jól vagyok! Pedig az igazság
az, hogy bűntudatom van.’
Amikor ott a bűn az életünkben, akkor szégyen is van és elbújunk. Ez
természetes, ez a normális, mindannyian így csináljuk. A szégyennek az elsőszámú célja az, hogy elbújj Isten elől. A
szégyen miatt önmagad elől is elbújsz és
átmész tagadásba: ’Jól vagyok, nincs velem semmi baj. Nincs problémám, nem
olyan rossz a helyzet, mindenki ezt csinálja’ – és megpróbáljuk kibeszélni
magunkat az igazi megtérésből, és így elbújunk önmagunk elől is, és az elől az
igazság elől, hogy kik is vagyunk valójában.
Mi
történik a családban?
Nézzünk meg néhány esetet a családban! Ha rossz voltál, mit mondtak neked a
szüleid? ’Menj a szobádba! Nem is akarlak látni!’ Azután bemész a szobádba,
magadra zárod az ajtót, vagy bemész a fürdőszobádba, és a gyerek ezt hallja,
miközben növekszik. A szégyent,
megszégyenítést használjuk arra, hogy fenyítsünk. Amikor hibáznak, azt
mondjuk: ’szégyelld magad! Milyen butaságot csináltál megint!? Már jobban
kellene tudnod!’ Semmi irgalom, a szégyennel
fegyelmezzük a gyereket.
Ezt csináljuk a munkahelyen, otthon,
tesszük a seregben, még a gyülekezetben is. Ha téged szégyennel neveltek és fegyelmeztek, akkor csak ezt ismered,
és te is megszégyeníted a másik embert. ’Jobban kellett volna tudnod ehhez,
miért követtél el egy ilyen buta hibát?!’ Letörjük egymást a szégyennel.
Őszinte akarok lenni veletek, én is így neveltem föl a gyerekeimet, mert
csak ezt ismertem. Egész életemben megszégyenítettek, engem ezzel
fenyítettek, és én is csak ezt tudtam tenni a saját gyerekeimmel. Mivel
összetört voltam, ezért összetörtem a gyerekeimet is, és megszégyenítettem a
férjemet is, pontosan úgy, ahogyan láttam, hogyan történt anyukám és apukám
között. Ez annyira fájdalmas, amikor emberek előtt letöröd a házastársadat.
Mondasz egy kis tréfát, de ezzel valójában visszavágsz neki és megsebzed őt, megszégyeníted mások előtt.
Emlékszem a nővéremnek volt egy nagy
problémája anyukánkkal. Sokszor egy
családban az elsőszülöttre zúdul az összes probléma, hiszen a szülőknek ez az
első gyerekük. Igazából a szülők nem is tudják, hogy mit művelnek, úgyhogy
ezzel a gyerekkel kísérleteznek. Tudjátok, mire gondolok, ugye? Ilyen módon
nagyon sok nyomás helyeződik az elsőszülöttre.
A legidősebb nővérem 8 évvel volt
idősebb nálam, és nagyon komoly gondja volt anyukánkkal. Nagyon bosszús volt,
nagyon haragudott és folyton vitatkozott anyánkkal. Amikor az anyukám már idős
volt, apukám halála után hozzánk költözött és nagyon sok mindennel elbánt a
múltjából. Bocsánatot kért, azt mondta: ’Nagyon bánom, amit veletek,
gyerekekkel tettem!’ De az idősebb nővérem még mindig haragos maradt.
Megkérdeztem: ’Mi történt közöttetek, miért haragszol anyára ennyire?’ Azt
mondta: ’16 éves voltam, amikor az első fiúbarátom volt’.
Nekünk nem lehettek fiúbarátaink. Az
apám ivott és nagyon szigorú volt velünk. A mi családunkat a félelem uralta. Az
otthonunk egy dombon volt, és a nővérem a mögött a domb mögött találkozott a
barátjával. Minden délután elment, és azt mondta, hogy egy barátnőjéhez megy,
de ezzel a barátjával találkozott. Anyukám megtudta, fogott egy övet, átment a
domb túloldalára. Látta, hogy ott ül a nővérem egy autóban a barátjával.
Kinyitotta az ajtót, kihúzta a nővéremet onnan és elkezdte verni. Verte és
ütötte egészen hazáig, míg átkeltek a dombon. Már a vér folyt lefele a lábán.
Harag, szégyen...
Ilyen szülőkkel nőttünk föl, haragos
szülőkkel. Az egyetlen ötletük az volt,
hogy megszégyenítsenek.
Szörnyű, amikor a barátaink előtt szégyenítenek meg minket. Amikor a szüleid
megdühödtek rád és talán meg is vertek a barátaid előtt. Ez annyira
szégyenletes. 16 éves volt a nővérem és nagyon szégyellte magát.
Ilyen dolgokat hall a gyerek
felnövekedése közben, ha rossz volt: ’Menj a szobádba, nem is akarlak látni!
Menj el, haragszom rád, menj a szégyeneddel együtt!’ Megtanulunk egy leckét: ha
hibázok, akkor nincs kegyelem számomra, azután elszigetelődök. Amikor szégyellem magam, akkor
visszavonulok és elszigetelődök, mert elválasztom magam más emberektől.
Ahelyett, hogy a szüleim segítettek volna és azt mondták volna: ’Nem baj,
előfordulhat, hogy hibázol, és akkor segítek neked. Amit tettél, az rossz volt, de téged szeretlek. Téged nem utasítalak
el, szeretlek téged. Helyre kell hoznod, ami rossz volt, de téged
szeretlek!’
Ezt
kell hallania egy gyereknek.
Mi
is ez a rettenetes szó, a szégyen? A
szégyen a tisztátalanság mély érzése. Amikor úgy érzem, hogy nem vagyok
elég jó, érzem, hogy nem fogadsz el. Az az érzés, hogy igazából nem is tartozom senkihez és értéktelennek
érzem magam.
Tudjátok, gyerekkoromban nagyon sokszor
mentek ezek a gondolatok az agyamban. Arra gondoltam: ’Ha meghalnék, ki sírna?
Szerintem senki, mert engem nem akar senki.’ Azon gondolkodtam, ki jönne el a
temetésemre? Ki hozna virágot? Arra gondoltam, valószínűleg senki. Mert az
életemet a szégyen határozta meg, és nagyon
értéktelennek éreztem magam.
Még valami, ami átsiklott az agyamon:
sokszor ránéztem a családomra, és arra gondoltam: ’Nem is hasonlítok rájuk.
Biztos, hogy örökbe fogadtak. Nem is
vagyok része ennek a családnak. Úgy kezelnek, mint egy árvát. Nem tartozom
ide. Nem is igazán akarják, hogy a közelükben legyek. Mindig mondták: ’Menjél
ki játszani, nem is akarjuk, hogy itt legyél.’
Az életemet jellemezte, hogy
értéktelennek éreztem magam. A szégyen
miatt elkezdtem gyűlölni magamat, és nem tudtam megbocsátani magamnak. Maximalista lettem, aki irányítottam magam
körül a dolgokat, mert értéktelennek éreztem magam, ezért tökéletessé tettem a
világot magam körül. Felkeltem reggel, és kerestem a port. El tudjátok
hinni? Egész nap kerestem, hogy hol van por, és sikálgatnom, meg fényesítgetnem
kellett, mert a házamnak tökéletesnek kellett lennie.
A gyerekeim állandóan por-ronggyal
láttak. Szörnyű, amikor ilyen az ember. De ez
azért volt, mert értéktelennek éreztem magam, és szégyenteljesnek. Amikor
jöttek hozzám emberek látogatóba, arra gondoltam, mit fognak rólam gondolni?
Elég jók-e a csészéim, elég jók-e a tányérjaim? Teljesen tisztának kell lennie
a szőnyegnek, mindennek tökéletesnek kell lennie, mert az értékem a dolgaimban voltak, mert értéktelennek éreztem magam, mint
személyt. Több figyelmet szenteltem
a dolgaimnak, mint a gyerekeimnek. Elveszítettem a gyerekeim szívét a saját
összetörtségem miatt. Megszégyenítettem őket, mert csak ezt tudtam, hogyan kell
csinálni.
Sokáig tartott, míg helyreálltam, és
helyreállítottam őket, velük imádkoztam, velük sírtam, és utána megkértem őket, hogy tanítsanak meg
szeretni, mert nem tudom, hogyan kell. Nem értem ezt, szeretném, de nem
tudom csinálni.
Tudjátok, amikor a kicsi gyerekeim orra
buktak a saját lábukban, megharagudtam: ’Miért nem látták, hogy ott kő van? Hát
nézd már meg, hogy hova lépsz!’ Pedig egy kisgyereknél elég természetes, hogy
elesik. De én megszégyenítettem őket és a gyerekeim bezárták a szívüket
előttem.
A fiam körülbelül 11-12 éves volt,
amikor Isten elkezdte megmutatni nekem, milyen a szívem. Újjászületett voltam,
betöltekeztem Szent Szellemmel, bemerítkeztem, mindez a csodálatos dolog
megtörtént velem, de össze voltam törve. Nem
tudtam, hogyan kell szeretni, emiatt
a szörnyű dolog miatt, amit szégyennek hívnak. Szégyent helyeztem a gyerekeimre, és a férjemre is.
De miért csináljuk ezt? Miről is szól a szégyen? Igazából a
félelemben gyökerezik. Annyira félek attól, hogy el fogsz hagyni, hogy
keménnyé válok és szigorúvá. Nem szabad elutasítanod engem, ne hagyj el.
Ennyire szörnyű dolog ez a szégyen. A félelemben gyökerezik. Az egész életem a
félelemről szólt.
Elmondtam nektek, hogy ha életetek első
tizenkét évében trauma ér titeket, akkor még nincsenek meg azok a vegyi anyagok
a testetekben, amivel fel tudnátok dolgozni a traumát. Az történik, hogy nagyon magas az adrenalin szintetek és
állandóan feszültek vagytok.
Mire 16 éves lettem, már
idegösszeroppanást kaptam. Megtanultam erősnek és keménynek lenni, mert ha
gyenge vagy, akkor meghalsz. Arra koncentráltam, hogy erős legyek és kemény, és
harcoljak. De nem ismertem fel, hogy a testemben milyen a stressz-szint emiatt.
Tizenhat évesen idegösszeomlást kaptam, amiatt a stressz miatt, amit az
életünkben az apám ivása okozott.
Emlékszem, hogy sokszor előhúzott egy
nagy puskát apám, és azzal fenyegetőzött, hogy az egész családot kiirtja. Borzasztó
volt az a félelem, amivel uralkodott rajtunk. Az egész életem a félelmen
alapult. Ennek a félelemnek a tetejére jön a szégyen.
Azt kell megértenünk, hogy a sebzett emberek megsebeznek másokat.
Mivel én sebzett voltam, én is megbántottam a férjemet és a gyerekeimet. Ez az
egész arról szól, hogy féltem attól,
hogy elhagy valaki, mert semmilyen módon nem kötődtem a szüleimhez.
Tudjátok, anyukám etetett, ruházott, megfürdetett, fizikailag gondoskodott
rólam, de soha nem adta nekem a szívét. Így bennem minden azt mondta anyámmal
kapcsolatban: ’El fogsz hagyni, el fogsz hagyni.’ Úgy ülni, hogy ott van benned
ez a félelem, és ennek tetejére odajön a szégyen. Tehát a szégyen gyökere az,
hogy ’el fogsz hagyni és akkor egyedül kell élnem ebben a világban. Kérlek, ne
hagyj el!’ Ez annyira mélyen ott volt bennem, mert nem voltam összekapcsolódva
anyámmal, és nem voltam bekapcsolódva a
családba.
Tehát, amikor elhagyottnak,
elhagyatottnak érzed magad, vagy azt érzed, hogy valaki el fog hagyni téged,
mert nem szeret, akkor jön a szégyen. Ez az egész probléma arról szól, hogy ’el
fogsz hagyni’, kapcsolódik az
elutasításhoz is.
Emlékeztek, hogy az öt traumát okozó
felsoroló listán az elutasítás volt legfelül. Az elutasítás azt mondja: ’nem akarom, hogy bármi közöm legyen
hozzád ezután, befejeztem veled’. De mit
mond az elhagyatottság? ’Itt vagyok, de tudod, nem akarom, hogy többé bármi
közöm legyen hozzád’. Az elhagyás ezt
mondja. Vannak ugyan szüleim, de nem kapcsolódnak hozzám. Az elhagyás olyan, mint a passzív elutasítás.
Az apám fizikailag nem költözött el
otthonról, nem hagyott el, de érzelmileg cserbenhagyott, egyszerűen már nem
volt ott a számomra. Ha nem dolgozott, akkor a kocsmában volt.
Mit értettünk meg a szégyenről? Azt,
hogy a szégyen alapja az elhagyás,
cserbenhagyás. ’Nem akarsz velem lenni, nem vagyok neked elég jó, és
annyira félek, kérlek, ne hagyj el!’ Nagyon sokunkat ez mozgat. Tehát, amikor
egy ember elhagy egy másik embert…
Tudjuk, hogy az Éden kertjében, amikor Ádám és Éva a bűnt választotta, ők
Istent hagyták el. Az ember nem csak Istent hagyta el, hanem az emberek
egymást is elhagyják. A szexuális
beszennyezés bármilyen formája azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyja a másik
embert, mert azt mondja: ’Én használlak téged, de veled nem törődöm. Csak
magamnak akarlak. Nem érdekelnek az érzéseid, nem érdekel, hogyan érzed magad.
Csak a magam gyönyörét akarom. Neked engem boldoggá kell tenned.’ Ez az, amikor az ember elhagyja az embert.
Mi
mond a szégyen?
Azt mondja: ’Valami nincs rendben velem. Nincs valamim, ami mindenki másnak
megvan.’
Emlékszem, hogy nagyon akartam bemerülni
Szent Szellembe. Amikor fiatal hívők voltunk, akkor nagyon komolyan kerestük
Istentől ezt a gyönyörű ajándékot, és Isten megadta a férjemnek, de nekem nem.
Bosszús voltam. ’Uram, én miért nem?’ Elutasítottnak
éreztem magam. Úgy éreztem nem vagyok elég jó. A gyülekezetben mindenki a
mennyei nyelvén beszél, de itt vagyok én, és semmi. Szégyen. Ez olyan érzés,
mintha ott állnál egy édességbolt előtt, és mindenki más édességet eszik, te
meg ott állsz a kirakat előtt, az orrodat odanyomod az üveghez, látod, hogy
mindenki más ott bent eszi az édességet, de te semmit nem kapsz. ’Velem valami baj van. Mindenki más áldást
kap, de én nem.’
Amikor például a gyülekezetben
előrehívják az embereket: ’Gyertek, vegyétek az Atya áldását! Gyertek, álljatok
sorba, és imádkozunk értetek!’ És körülötted mindenki imádkozik és ujjong:
’Uram, ez olyan jó!’, és te ott állsz: ’Uram, hol vagy? Mindenki kap áldást,
csak én nem. Miért? Uram, ez már megint úgy van, mint mindig. Látsz engem? Itt
vagyok! Látsz?’
Úgy döntöttem, hogy nagyon élénk
színekbe öltözök fel, mert úgy éreztem, hogy Isten nem lát engem. Emlékszem,
kora reggel elmentem a gyülekezetbe, és elkezdtem imádkozni. Hideg volt, és egy
piros kabát volt rajtam. Nálunk nincs központi fűtés, mint nálatok. Amikor
hideg van, egyszerűen magadon tartod a kabátot. Tehát a gyülekezetben ott
járkáltam le-föl. ’Uram, nézz ide! Kérlek, láss meg! Kérlek!’ Annyira
igyekeztem. Tudjátok, ilyenkor
belemegyünk a cselekedetekbe, a teljesítménybe, hogy Isten lásson.
Az a legrosszabb, amikor egy próféta
eljön a gyülekezetbe. Te jó ég! Körülötted mindenkinek prófétál valamit.
Mindenkinek! És olyan, mintha te láthatatlan lennél. Azt mondod: ’Uram, mi van
már? Mi baj van? Te mindenki másnak adsz üzenetet, de mi van velem? Velem!’
Szóval felvettem egy rikító sárga blúzt. ’Uram, így már biztos meglát a
próféta.’ Annyira igyekeztem! Látjátok, mit
tesz a szégyen? Belevisz a teljesítménybe, hogy nagyon igyekezz, próbálkozz.
Hogyan
jön be az életünkbe a szégyen?
Amikor például az életedben lévő
tekintélyi személyek az ő bennük lévő szégyent átrakják rád. Emlékszem,
imádkoztam egy férfiért, aki a negyvenes éveiben járt, nagyon súlyos
gyomorproblémái voltak, azt gondolták, hogy rákos. Megkértük az Urat, hogy mutassa meg nekünk, hogy mi az alapprobléma, mi
a gyökere ennek a gondnak.
És azt mondta ez a férfi: ’Amanda, én
annyira zavarban vagyok. Én annyira szégyellem ezt a helyzetet. Mert állandóan
megy a hasam.’ Megkérdeztem, hogy ’mondd el, mi történt veled. Mert
gyerekkorodban valószínűleg valami nagyon szégyenletes dolog történt veled.’ És
hirtelen fejbe vágta az emlék. ’Most már tudom!’ – mondta. ’Az első napom volt
az iskolában. Nem akartam elmenni az iskolába, nem éreztem jól magam. Megkérdeztem
anyukámat, hogy otthon maradhatnék-e esetleg? És azt mondta az anyukám, hogy nem.
El kellett mennem az iskolába.’ Tudta, hogy az anyjával nem lehet vitatkozni,
így felöltözött és elment az iskolába. Óra közben rosszul érezte magát.
Feltette a kezét, és megkérdezte: ’Tanító néni, kérem, kimehetnék a WC-re?’ És
azt mondta a tanár: ’Nem, várd meg a szünetet.’ És ő pedig ott szorongatta, de
nem tudta visszatartani. A többi gyerek, aki körülötte ült, elkezdett
szaglászni: ’Itt valaminek szaga van.’ Bizony, az történt, hogy becsinált. Azt
mondták a gyerekek: ’Tanító néni! Tanító néni, valami nincs rendben!’ És
odanéztek, és azt mondták: ’Te vagy az? Te vagy az!’ A tanító néni pedig felállította a padjára, és minden gyermek rámutogatott
és nevetett rajta. És azt mondta a tanító néni:’Holnap hozok egy pelenkát,
mert te még kisbaba vagy’. Ez a szégyenérzés
még a rákbetegség lehetőségét is behozta az életébe. Pedig nagyon sok évvel
korábban történt, mikor ő még kisfiú volt. Nagyon szégyellte magát.
Megkérdeznétek a Szent Szellemet, hogy
veletek mi történt? Mi volt nektek a leginkább
zavarba ejtő pillanatotok az életetekben, amikor megszégyenültetek,
megszégyenítettek? Mert tudjátok, a tekintélyi személyek, a főnököd, a
tanárod, át tudják adni neked az ő szégyenüket.
Elna, az egyik közbenjáróm – már sok éve
ismerem őt –, a férje katona volt, és a határon kellett egy teherautót
vezetnie, ahol taposóaknák voltak. Az őrmestere, aki a felettese volt, azt
mondta neki, hogy menjen azon és azon az úton. És ahogy azon az úton haladtak,
ráhajtottak egy aknára. Isten kegyelme volt csak, hogy nem halt meg ez az
ember. De ebből bírósági tárgyalás lett, és megkérdezték tőle, hogy ’ki mondta,
hogy ezen az úton menj?’ És azt mondta, hogy ’a közvetlen parancsnokom’. Az az
ember viszont azt vallotta a bíróságon, hogy ő nem is mondott olyat. Ezek után,
amikor a seregből mindenki ott volt a felvonulási téren, előrehívták Elna férjét,
mindenki előtt ki kellett állnia, és nyilvánosan
megfosztották a rangjától, lefokozták és megszégyenítették. Ez, mint
férfira, annyira mélyen hatott rá, hogy mindenki előtt így megszégyenítették,
hogy teljesen tehetetlennek érezte
magát. Úgy érezte, hogy megfosztották a férfiasságától. Úgy érezte, hogy
nem tud többé semmilyen szempontból tekintéllyel fellépni. Ez összetörte őt.
Egy nagyon erős akaratú, jézabeli anya
mellett nőtt fel ez a férfi, aki már fiatal fiú korában majdnem minden férfiúi
mivoltától megfosztotta. Utána pedig ez történt vele a seregben. Nagyon
összetört ember volt. De Isten
helyreállította és meggyógyította, amikor eljutottunk a fájdalma gyökeréig.
Ezt teszi velünk a szégyen.
Ha
a szüleid elváltak, vagy te váltál el, ez is szégyent hoz. Mert egy címke
van rajtad, amin az van, hogy ’elvált’. Ez olyan, mintha nem lennél elfogadott.
Vagy, ha valami nem sikerül jól a családban vagy az irodában, a munkahelyen,
akkor mintha mindig te lennél a hibás
mindenért. A te hibád. Teljesen mindegy mi romlik el, mindig a te hibád. Azt
sem tudod mi történt igazából. De olyan,
mintha te lennél a bűnbak a családban és az irodában. Ez a szégyen átka.
A
fizikai bántalmazás is szégyent hozhat. Szégyent hoz a szexuális bántalmazások
következményeként létrejövő identitásunk eltorzulása. Nézzétek ezt a képet.
Beragasztották a lány száját, hogy ne tudjon beszélni. Meg van tiltva neki, hogy beszéljen. Ezt teszi a szégyen. Csendben
maradsz.
A
törvénytelenség is szégyent hozhat. Ez pedig már az anyaméhben belemehet a
gyerekbe. Amikor házasságon kívül fogan meg valaki, az olyan átkot hoz, ami tíz
nemzedéken át is megmarad a családban.
A
szegénység is szégyent hozhat. Apám az iszákossága miatt elvesztette
az állását, és nagyon sokáig nem volt munkája. Senki nem akarta őt alkalmazni.
Így szegények voltunk. Én voltam a kislány a családban, a nővéreim kaptak új
ruhákat ajándékba más emberektől, majd amikor abbahagyták azoknak a ruháknak a
hordását, akkor rámhagyták azokat. Akkoriban kalapot viseltünk a gyülekezetben.
Az a kalap az elején még fehér volt, de mire az én fejemre került, addigra
barnás lett. Anyám mindig, amikor új cipőt vettünk, azt mondta, hogy ’tedd be
három ujjadat ott hátul a sarkánál, mert akkora cipőt veszünk, hogy bele tudj
majd nőni’. Én mindig slattyogtam az új cipőimben. A szegénység nagyon nagy szégyent hozhat. Az életünkben nagyon sok
minden történik, amikor neked nincs meg az, ami a barátaidnak megvan.
Egy asszony például elmondta nekem, hogy
minden barátja, barátnője az iskolabusszal járt iskolába, de az ő családjának
nem volt elég pénze az iskolabusz-jegy megvásárlására. Így neki biciklivel
kellett járni. Amikor pl. esett az eső, elhajtott mellette az iskolabusz tele a
gyerekekkel, akkor jól teleszórta sárral, a gyerekek meg integettek neki és
kinevették, ő pedig ott tekert az esőben az iskolába. Szégyen volt számára. És
persze sokunknak vannak történeteink. A
szegénység miatt én soha nem vittem haza a barátnőimet, mert túlságosan
szégyelltem az apámat, aki mindig részeg volt.
Mindenféle
veszteség vagy munkahelyi lefokozás is szégyent hoz. Amikor egy
családban valamivel visszaélnek, vagy alkoholista
van a családodban, vagy ha valaki a családban kábítószerfüggő, vagy esetleg valaki
a családodból börtönben ül, ez is mind szégyenletes. Senkinek nem akarod
elmondani, úgyhogy csukva tartod a szádat, amikor az emberek a szeretteidről, a
családtagjaidról beszélnek.
Apukámat Davidnek hívták, és a falunkban
úgy emlegették, hogy a Részeges David. Én meg a Részeges Dávid lánya voltam. Az ember ilyenkor egy megbélyegzettséget hord
magán. Mindenki azt mondta. „Ezek azok a szegény kisgyerekek, akik az utca
végén laknak. Az apjuk a Részeges Dávid, az alkoholista.” Szégyen. Szégyen.
Szembe kellett néznem ezzel, és nehéz volt.
Mert ilyenkor benned minden el akarja
ezt hallgatni, nem akarsz beszélni róla. Minden
dolgot, amiben különbözöl a barátaidtól, szégyenként élsz át. Például a vörös
hajat vagy a szeplőket. A barátaid állandóan cukkolnak. Vagy talán nagy a füled, és ezzel viccelődnek és ezzel
csúfolnak. Tudjátok, a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni.
Amit mi hiszünk gyerekként, hogy azt
gondoljuk, hogy Isten pont olyan, mint a szüleink vagy a fölöttünk levő
tekintélyek. És elkezdünk megharagudni. Tudod, ha bántalmaztak téged gyerekként, akkor nagyon sok haraggal küszködsz
az életedben. Állandóan látszottak az arcomon a harag ráncai. És mivel
állandóan anyámnak a haragját láttam, és mint gyerek néztem a szüleimet, és ez
olyan, mint egy tükör. A gyerek pontosan
visszatükrözi azt, amilyennek a szülőjét látja. Ha például a szülőd mindig
mérges, akkor ezt a haragot rád is átülteti. És ugyanígy a csalódottságot, a
meghiúsultságot, a depressziót vagy a nyomottságot is. Bármivel is küszködött a szülőd, azt kivetítette rád. Tehát amikor
a szülőd haragos volt, akkor kemény szavakat használt. Például: ’Te
megérdemled, hogy haragudjak rád. Annyira gyatra és szerencsétlen ember vagy!’
Egyszer volt férfiaknak egy sátoros
összejövetel, és volt ott egy férfi, aki úgy sírt, mint egy csecsemő. Visszaemlékezett
anyja szavaira, aki azt mondta neki: ’Bárcsak a születésedkor meghaltál volna.
Bárcsak rád feküdtem volna, amikor megszülettél, és meghaltál volna.’ Ez a gyűlölet, amit az anyja érzett iránta,
nagyon mély szégyent hozott be az életébe.
Isten úgy tervezett meg minket, hogy
kapcsolatban legyünk Vele és más emberekkel Krisztus Testében. Család számára
teremtett minket Isten. Kapcsolatokra
teremtett, hogy kötődjünk egymáshoz. De ha szenvedsz a szégyentől – és
mindannyian éltünk át szégyent, különböző mértékben és módokon –, a szégyen megakadályoz abban, hogy Isten Családjával
kapcsolatban tudj lenni.
Amit például láttunk Jézusban, hogy Ő soha nem szégyenített meg senkit.
Helyreigazítást mondott, de megmutatta a kiutat. ’Ha megtérsz, akkor megáldalak’.
Jézus tehát soha nem próbál minket
szégyenbehozással, megszégyenítéssel fenyíteni. Soha nem tartja vissza
tőlünk az Ő szeretetét. Ő teljesen szabadon és örömmel adja nekünk az Ő
szeretetét.
Mielőtt
a bűn bejött a világba, mit tett az Atya Isten? Először is megáldotta Ádámot és
Évát,
és csak utána mondta, hogy ez és ez a feladatuk, menjenek és csinálják. De a
szégyen nem engedi, hogy ezt tegyük. A
szégyen azt akarja, hogy menj bele a cselekedetekbe és a teljesítmény
mókuskerekébe.
Tehát ahhoz, hogy győzzünk, meg kell tagadnunk azt a szégyent, ami az
évek során bejött az életünkbe. Ugyanúgy a félelmet is meg kell tagadnunk, ami együtt bejött a szégyennel. Utána pedig el kell döntenünk, hogy
megváltozunk, és nem engedjük tovább, hogy a múltunk befolyásoljon vagy
irányítson minket.
Ma meg kell értenetek, hogy teljesen
mindegy, mi történt veled a múltban, ez nem az értékedről szóló nyilatkozat.
Méltó vagy Jézus vérére! Ez tesz különlegessé téged. Nem szabad leragadnod a múlt eseményeinél, amitől még mindig
értéktelennek éreznéd magad. Gyakran a
szégyen miatt mindig úgy érzed, hogy felelős vagy másokért, pedig nem vagy
értük, nem vagy helyettük felelős. Mások előtt elszámoltatható vagy, de nem
értük vagy felelős. Természetesen segítesz, akik felé felelősséggel tartozol, de
aki szégyentől szenved, valahogy úgy érzi
magát, mintha ő lenne a messiása mindenkinek, és neki kell az egész világot
megmentenie. Úgy érzi, hogy ha nem teszi meg, akkor a világ nem menekül
meg. Ezért belemegy a cselekedetek
teljesítmény-kényszerébe.
Tudnunk kell, hogy Isten nem olyan, mint
a szüleink. Isten azért szeret minket, akik vagyunk, önmagunkért. De túlságosan
szeret ahhoz, hogy abban az állapotban hagyjon, ahol tartasz. Azt mondja: ’Gyere!
Szabadságra kell jutnod!’
A
szégyen nagyon különbözik a bűntudattól.
A
bűntudat azt mondja:
’Hibáztam. Valami rosszat tettem. Bocsánat.’ De a szégyen azt mondja: ’Én vagyok a hiba. Velem van valami baj.’
Értitek a különbséget? A bűntudat azt
mondja: ’Bocsánat, hibáztam.’ De a szégyen azt mondja: ’Én vagyok a hiba.’
Volt egy nyolc éves kisfiú, akinek a
szülei megtanították, hogy kicsoda ő az Úrban. Keresztény iskolába jár. Egy nap
matekból hibázott a fiúcska és a keresztény tanára azt mondta: ’Állj fel!’ És
azt mondta neki: ’Buta vagy! Nem tudod, hogy kell ezt a feladatot megcsinálni?
Már többször tanítottam neked.’ A kisfiú feltette a kezét, és azt mondta: ’Tanító
néni, legyen szíves visszavonni ezeket a szavakat.’ Azt mondta a gyerek: ’Hibáztam,
de nem vagyok buta.’ Annyira feldühödött a tanítónő, hogy felhívta a szülőket,
és azt mondta, hogy nagyon szemtelen a gyerekük. Megkérdezték a szülők: ’Miért,
mi történt?’ A tanítónő elmondta a történetet, és erre azt mondták a szülők: ’Igaza
van a gyereknek. Mi tanítottuk erre. Úgyhogy vissza kell vonnia a szavait. Mert
ez a gyerek nem buta. Hibázott, de nem
buta.’ Halleluja! Meg kell
tanítanunk a gyerekeknek az igazságot, hogy ne fogadják el a szégyent.
Ugye, milyen erőteljes ez? Így kell élnünk: ’Tudom, ki vagyok.’ Tudom, hogy a
fiatalok már lefordították ezt az éneket: ’Tudom, ki vagyok!’
A
szégyen tehát Isten ellenes dolog. De a bűntudat az egészséges lelkiismeretet
segíti. Nem
vagyunk tökéletesek. Igen, követünk el hibákat. A bűntudat közli velem, hogy
hibáztam, és akkor bocsánatot kell kérnem. De a szégyen azt mondja: ’Te vagy a
tévedés.’
Azt a kérdezem tőletek, hogy vajon meggyógyulok-e a szégyenből, ha
keményebben dolgozom és jobban teljesítek? Nem. NEM! Én megpróbáltam.
Elmondom nektek, hogyan. Fiatal keresztény voltam, így elmentem az idősekhez, hogy
megtanuljak imádkozni. Azt mondták: ’Amanda, minden nap fel kell venned Isten
fegyverzetét. És ennyi meg ennyi bibliai részt el kell olvasnod, és naponta
legalább egy órát imádkoznod kell.’ Oké, rendben, megpróbáltam. Felhúztam a
vekkert, elolvastam a fejezeteket, elindítottam a stoppert, és elkezdtem
imádkozni. ’Atyám, az Úr Jézus nevében, imádkozom a férjemért, imádkozom a
gyerekeimért, köszönöm Neked, áldd meg őket az iskolában, áldd meg őket…’
Ránéztem a stopperre. Öt perc sem telt el. – Nem fog sikerülni. ’Atyám, miért
imádkozzak most? Kínáért fogok imádkozni, mert ott sok ember van. Uram, Jézus
nevében eléd hozom Kínát. Atyám köszönöm neked az összes kínait.’ Tizenöt perc
telt el. – Nem fog sikerülni. ’ATYÁM? Huhh ... Uram, megpróbálom Oroszországot,
mert ott is sokan vannak. Uram, Jézus nevében Oroszországért imádkozom.
Köszönöm Neked Oroszországot. Szeretem Oroszországot. Uram, kérlek, adj
üdvösséget az oroszoknak.’ Nagyon hosszú
óra volt. És amikor elkezdett egy óra után csörögni a vekker, nagyon
örültem. ’Köszönöm, Uram. Most már engem is megáldasz. Uram, megcsináltam!
Megcsináltam!’ Tudjátok, rá kellett
jönnöm, hogy Isten mindenképpen szeret. Akár tíz órát imádkozom vagy egy
nap alatt kiolvasom a Bibliát. Isten egyszerűen csak szeret engem! SZERET!
Tehát
mit tesz a szégyen veled? A szégyen belelök a cselekedetekbe. Ezt kell
tennem, meg azt kell tennem, különben
nem érzem magam elég jónak. Nem érzem, hogy Isten megáldhat. Tudjátok, az
történt, hogy amikor rájöttem az igazságra, és elkezdtem szerető szívből
imádkozni, nem pedig teljesítménykényszerből, és leszámoltam a múlt
szégyenével, akkor tovább imádkoztam, mikor megszólalt a vekker egy óra után –
de szerető szívből imádkoztam. Már nem a teljesítmény számított. ’Mert
szeretlek, Uram! És tudom, hogy Te is szeretsz engem. És mielőtt bármilyen imát elkezdenék vagy elkezdeném megmenteni a
lelkeket, Uram, Te már előtte megáldottál. Megáldottad Ádámot és Évát,
mielőtt megmondtad volna nekik, hogy menjenek dolgozni. Tehát áldott vagyok!’
Van egy kis lányunokánk. Amikor három
éves volt, akkor kezdett sokat beszélni, nagymamája pedig tanította. Tehát,
amikor bejön egy szobába, olyan mintha életet hozna a szobába. Bejön az ajtón,
és azt mondja: ’Sziasztok, mindenki!
Áldás vagyok. Áldás vagyok!’ Ő tudja, hogy kicsoda. És valahányszor
megkérdezi, hogy ’hova utazol, Nagyi?’ (amikor látja, hogy csomagolok), mondom,
hogy megyek prédikálni. És akkor azt mondja: Egy nap, Nagyi, én is veled
megyek. És én veled fogok prédikálni.
Tehát
látjuk, hogy az üdvösségért dolgozni nem bibliai dolog. Ma cserélnünk
kell. Át kell adnunk Istennek a
szégyenünket, a múltunkat, mindezeket a szégyenletes emlékeket, és Istentől el
kell fogadnunk az Ő szeretetét. És akkor szabad leszel Istenben. Jézus
helyetted és helyettem lett megszégyenítve. Ahogy tegnap mondtam, a kereszten Ő
mezítelenül függött. Le kell vetnünk a
szégyen palástját, és fel kell vennünk az öröm köpenyét.
Ma este egy újabb prófétikus cselekedetet
fogunk végrehajtani. Ha szégyent szenvedtél, prófétai cselekedetet fogunk
csinálni. Tedd a válladra a kabátodat, és mondd azt: ’Atyám, az Úr Jézus
nevében, én meg akarom tenni ezt a prófétai cselekedetet. Ledobom magamról a
szégyent az Úr Jézus nevében. A szégyennek
ezt a rettenetes ruháját ledobom dobni magamról, az Úr Jézus nevében. És
meg akarom kapni, felveszem az öröm
köntösét.
Készen álltok? Háromig fogunk számolni, és
akkor ledobjátok magatokról az Úr Jézus nevében. És minden emlék, minden harag, minden csalódás, minden dolog, amire
emlékeztek, minden, ami szégyent hozott gyerekkorotokban – amikor
ledobjátok ezt a kabátot, akkor lerázzátok
magatokról, az Úr Jézus nevében. Túl régóta vagytok szégyenbe öltözve. Itt
az ideje, hogy megszabaduljatok az életetekben levő szégyentől.
Rendben, készen álltok? Hol a dobosunk?
Kell egy dobpergés. Akkor gyerünk, itt a harc ideje! Nem akarjuk az életünkben
többé a szégyent! Készen álltok?
’Köszönöm, Uram, Jézus, Te elvetted a
szégyenünket. – Most váltunk, cserélünk – Odaadjuk neked a szégyenünket, és
megkapjuk a Te tökéletes szeretetedet, az Úr Jézus nevében.’
’JÉÉZUUUUSSSS!!! Halleluja! Köszönjük, Mennyei
Atyánk! Most pedig felvesszük a dicséret köntösét. A dicséretet! Uram, dicsérünk
Téged, és ujjongunk Neked! Nem marad nyugton a lábunk, hanem ujjongunk az Úr Jézus
nevében!’
Készen álltok? Akkor dobpergés. Öröm,
öröm, öröm! Tánc, tánc, tánc! ’Halleluja! Köszönöm, Uram! Nincs több szégyen! Köszönöm, Uram!’ Isten méltó a dicséretre, mert
elvette minden szégyenünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése