2014. március 18., kedd

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 5/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozatának utolsó része, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás, nemiség – szégyen-05
2013. november 24. vasárnap délután
Köszönet Farnas Noéminak és Katona Ildikónak a hanganyag begépeléséért

Elnézést kell kérnem a délelőtti nagyon hosszú tanításért, mert nem ugrott be, hogy kellene egy szünetet tartani közben.
Nagyon áldottak vagytok ebben a gyülekezetben, hogy ilyen dicsőítő csapat van. Nagyon különleges! Nem látunk ilyet minden sarkon. Ezért is ég a szívünk. Ez a prófétikus, harcos imádás fantasztikus volt!
A ma délutáni üzenet illeszkedik a hétvége témájával, ugyanakkor önálló üzenetként is érthető. Akik csak most délutánra jöttetek, számotokra is hasznos lesz, és érteni fogjátok végig az előző tanításoktól függetlenül is.

A szégyennel való leszámolásról fogunk beszélni
Ez egy egyetemes probléma. A szégyen már az Éden Kertjében jött létre, az ember története legelején. Meg kell értenünk a szégyent. Mindannyian szenvedünk a szégyentől, a hátterünktől függően, és attól függően, hogy éppen hol tartunk a skálán. Éden Kertjében, amikor elkezdődött a történetünk, egyáltalán nem volt szégyen. A szégyen akkor jött be a világba, amikor bejött a bűn. Ezen a hétvégén idéztük már ezeket a verseket:

1.Móz.2,25 „Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.”
Én elmondtam nektek, hogy szégyelltem magam a házasságomban egy szexuális esemény miatt, amit az apámmal éltem át, amikor megláttam meztelenül. Ez a házasságunkból 17 évet ellopott. Azt mondtam ’Atyám, én vissza akarok kerülni a kertbe úgy, ahogyan Ádám és Éva volt a bűnbeesés előtt.’ Ezért halt meg Jézus, hogy szabadok lehessünk a házastársunkkal szemben is, minden szégyenérzés nélkül.
A kertben kezdetben tehát egyáltalán nem volt szégyen, de miután jött a kígyó, megtévesztette Ádámot és Évát, és ettek arról a fáról, amiről nem kellett volna. Mi történt abban a pillanatban, amikor ettek a fáról?
1.Móz.3,7 „Mindkettőjüknek megnyílt a szeme, és látták, hogy mezítelenek.”
Ez azt jelenti, hogy egészen más megvilágításban látták egymást akkor. Mivel megijedtek: ’Jaj, én meztelen vagyok!’ – megragadták a fügefaleveleket, és megpróbáltak betakarózni a fügefalevelekkel. Azután Isten kereste őket, mert minden este sétálni szokott velük a kertben. Kiáltott Ádám után: ’Ádám, hol vagy?’ Ádám azt mondta: ’Hallottam, hogy itt sétálsz a kertben, és féltem, mert meztelen vagyok, ezért elrejtőztem’.
Mit tanulunk ebből a versből? Ahogy belépett a félelem, bejött a szégyen: ’mert meztelen vagyok’ –, és belépett a képbe az elrejtőzés: ’elrejtőzőm, nem akarom látni Istent, nem akarok beszélni vele’.
Ez mindegyikünkben ott van. Amikor bűnben vagyunk, ahelyett, hogy Istenhez futnánk, annyira szégyelljük magunkat, hogy elszaladunk tőle, elrejtőzünk, ahogyan Ádám és Éva. Amikor megtörtént ez az engedetlenség, belépett a világba a szégyen.
A szégyen nagyon fájdalmas dolog. Annyira szorongunk a kudarcaink miatt, hogy bármire hajlandóak vagyunk, hogy elfedezzük azokat, különösen azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amikről ezen a hétvégén beszéltünk. A szexuális bűnöket annyira szégyelljük, hogy inkább eltakarjuk őket, hogy senki ne tudja. Felteszek egy álarcot: ’Boldog vagyok! Mosolygok. Jól vagyok! Pedig az igazság az, hogy bűntudatom van.’
Amikor ott a bűn az életünkben, akkor szégyen is van és elbújunk. Ez természetes, ez a normális, mindannyian így csináljuk. A szégyennek az elsőszámú célja az, hogy elbújj Isten elől. A szégyen miatt önmagad elől is elbújsz és átmész tagadásba: ’Jól vagyok, nincs velem semmi baj. Nincs problémám, nem olyan rossz a helyzet, mindenki ezt csinálja’ – és megpróbáljuk kibeszélni magunkat az igazi megtérésből, és így elbújunk önmagunk elől is, és az elől az igazság elől, hogy kik is vagyunk valójában.
Mi történik a családban? Nézzünk meg néhány esetet a családban! Ha rossz voltál, mit mondtak neked a szüleid? ’Menj a szobádba! Nem is akarlak látni!’ Azután bemész a szobádba, magadra zárod az ajtót, vagy bemész a fürdőszobádba, és a gyerek ezt hallja, miközben növekszik. A szégyent, megszégyenítést használjuk arra, hogy fenyítsünk. Amikor hibáznak, azt mondjuk: ’szégyelld magad! Milyen butaságot csináltál megint!? Már jobban kellene tudnod!’ Semmi irgalom, a szégyennel fegyelmezzük a gyereket.
Ezt csináljuk a munkahelyen, otthon, tesszük a seregben, még a gyülekezetben is. Ha téged szégyennel neveltek és fegyelmeztek, akkor csak ezt ismered, és te is megszégyeníted a másik embert. ’Jobban kellett volna tudnod ehhez, miért követtél el egy ilyen buta hibát?!’ Letörjük egymást a szégyennel.
Őszinte akarok lenni veletek, én is így neveltem föl a gyerekeimet, mert csak ezt ismertem. Egész életemben megszégyenítettek, engem ezzel fenyítettek, és én is csak ezt tudtam tenni a saját gyerekeimmel. Mivel összetört voltam, ezért összetörtem a gyerekeimet is, és megszégyenítettem a férjemet is, pontosan úgy, ahogyan láttam, hogyan történt anyukám és apukám között. Ez annyira fájdalmas, amikor emberek előtt letöröd a házastársadat. Mondasz egy kis tréfát, de ezzel valójában visszavágsz neki és megsebzed őt, megszégyeníted mások előtt.
Emlékszem a nővéremnek volt egy nagy problémája anyukánkkal. Sokszor egy családban az elsőszülöttre zúdul az összes probléma, hiszen a szülőknek ez az első gyerekük. Igazából a szülők nem is tudják, hogy mit művelnek, úgyhogy ezzel a gyerekkel kísérleteznek. Tudjátok, mire gondolok, ugye? Ilyen módon nagyon sok nyomás helyeződik az elsőszülöttre.
A legidősebb nővérem 8 évvel volt idősebb nálam, és nagyon komoly gondja volt anyukánkkal. Nagyon bosszús volt, nagyon haragudott és folyton vitatkozott anyánkkal. Amikor az anyukám már idős volt, apukám halála után hozzánk költözött és nagyon sok mindennel elbánt a múltjából. Bocsánatot kért, azt mondta: ’Nagyon bánom, amit veletek, gyerekekkel tettem!’ De az idősebb nővérem még mindig haragos maradt. Megkérdeztem: ’Mi történt közöttetek, miért haragszol anyára ennyire?’ Azt mondta: ’16 éves voltam, amikor az első fiúbarátom volt’.
Nekünk nem lehettek fiúbarátaink. Az apám ivott és nagyon szigorú volt velünk. A mi családunkat a félelem uralta. Az otthonunk egy dombon volt, és a nővérem a mögött a domb mögött találkozott a barátjával. Minden délután elment, és azt mondta, hogy egy barátnőjéhez megy, de ezzel a barátjával találkozott. Anyukám megtudta, fogott egy övet, átment a domb túloldalára. Látta, hogy ott ül a nővérem egy autóban a barátjával. Kinyitotta az ajtót, kihúzta a nővéremet onnan és elkezdte verni. Verte és ütötte egészen hazáig, míg átkeltek a dombon. Már a vér folyt lefele a lábán. Harag, szégyen...
Ilyen szülőkkel nőttünk föl, haragos szülőkkel. Az egyetlen ötletük az volt, hogy megszégyenítsenek.
Szörnyű, amikor a barátaink előtt szégyenítenek meg minket. Amikor a szüleid megdühödtek rád és talán meg is vertek a barátaid előtt. Ez annyira szégyenletes. 16 éves volt a nővérem és nagyon szégyellte magát.
Ilyen dolgokat hall a gyerek felnövekedése közben, ha rossz volt: ’Menj a szobádba, nem is akarlak látni! Menj el, haragszom rád, menj a szégyeneddel együtt!’ Megtanulunk egy leckét: ha hibázok, akkor nincs kegyelem számomra, azután elszigetelődök. Amikor szégyellem magam, akkor visszavonulok és elszigetelődök, mert elválasztom magam más emberektől. Ahelyett, hogy a szüleim segítettek volna és azt mondták volna: ’Nem baj, előfordulhat, hogy hibázol, és akkor segítek neked. Amit tettél, az rossz volt, de téged szeretlek. Téged nem utasítalak el, szeretlek téged. Helyre kell hoznod, ami rossz volt, de téged szeretlek!’
Ezt kell hallania egy gyereknek.
Mi is ez a rettenetes szó, a szégyen? A szégyen a tisztátalanság mély érzése. Amikor úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó, érzem, hogy nem fogadsz el. Az az érzés, hogy igazából nem is tartozom senkihez és értéktelennek érzem magam.
Tudjátok, gyerekkoromban nagyon sokszor mentek ezek a gondolatok az agyamban. Arra gondoltam: ’Ha meghalnék, ki sírna? Szerintem senki, mert engem nem akar senki.’ Azon gondolkodtam, ki jönne el a temetésemre? Ki hozna virágot? Arra gondoltam, valószínűleg senki. Mert az életemet a szégyen határozta meg, és nagyon értéktelennek éreztem magam.
Még valami, ami átsiklott az agyamon: sokszor ránéztem a családomra, és arra gondoltam: ’Nem is hasonlítok rájuk. Biztos, hogy örökbe fogadtak. Nem is vagyok része ennek a családnak. Úgy kezelnek, mint egy árvát. Nem tartozom ide. Nem is igazán akarják, hogy a közelükben legyek. Mindig mondták: ’Menjél ki játszani, nem is akarjuk, hogy itt legyél.’
Az életemet jellemezte, hogy értéktelennek éreztem magam. A szégyen miatt elkezdtem gyűlölni magamat, és nem tudtam megbocsátani magamnak. Maximalista lettem, aki irányítottam magam körül a dolgokat, mert értéktelennek éreztem magam, ezért tökéletessé tettem a világot magam körül. Felkeltem reggel, és kerestem a port. El tudjátok hinni? Egész nap kerestem, hogy hol van por, és sikálgatnom, meg fényesítgetnem kellett, mert a házamnak tökéletesnek kellett lennie.
A gyerekeim állandóan por-ronggyal láttak. Szörnyű, amikor ilyen az ember. De ez azért volt, mert értéktelennek éreztem magam, és szégyenteljesnek. Amikor jöttek hozzám emberek látogatóba, arra gondoltam, mit fognak rólam gondolni? Elég jók-e a csészéim, elég jók-e a tányérjaim? Teljesen tisztának kell lennie a szőnyegnek, mindennek tökéletesnek kell lennie, mert az értékem a dolgaimban voltak, mert értéktelennek éreztem magam, mint személyt. Több figyelmet szenteltem a dolgaimnak, mint a gyerekeimnek. Elveszítettem a gyerekeim szívét a saját összetörtségem miatt. Megszégyenítettem őket, mert csak ezt tudtam, hogyan kell csinálni.
Sokáig tartott, míg helyreálltam, és helyreállítottam őket, velük imádkoztam, velük sírtam, és utána megkértem őket, hogy tanítsanak meg szeretni, mert nem tudom, hogyan kell. Nem értem ezt, szeretném, de nem tudom csinálni.
Tudjátok, amikor a kicsi gyerekeim orra buktak a saját lábukban, megharagudtam: ’Miért nem látták, hogy ott kő van? Hát nézd már meg, hogy hova lépsz!’ Pedig egy kisgyereknél elég természetes, hogy elesik. De én megszégyenítettem őket és a gyerekeim bezárták a szívüket előttem.
A fiam körülbelül 11-12 éves volt, amikor Isten elkezdte megmutatni nekem, milyen a szívem. Újjászületett voltam, betöltekeztem Szent Szellemmel, bemerítkeztem, mindez a csodálatos dolog megtörtént velem, de össze voltam törve. Nem tudtam, hogyan kell szeretni, emiatt a szörnyű dolog miatt, amit szégyennek hívnak. Szégyent helyeztem a gyerekeimre, és a férjemre is.
De miért csináljuk ezt? Miről is szól a szégyen? Igazából a félelemben gyökerezik. Annyira félek attól, hogy el fogsz hagyni, hogy keménnyé válok és szigorúvá. Nem szabad elutasítanod engem, ne hagyj el. Ennyire szörnyű dolog ez a szégyen. A félelemben gyökerezik. Az egész életem a félelemről szólt.
Elmondtam nektek, hogy ha életetek első tizenkét évében trauma ér titeket, akkor még nincsenek meg azok a vegyi anyagok a testetekben, amivel fel tudnátok dolgozni a traumát. Az történik, hogy nagyon magas az adrenalin szintetek és állandóan feszültek vagytok.
Mire 16 éves lettem, már idegösszeroppanást kaptam. Megtanultam erősnek és keménynek lenni, mert ha gyenge vagy, akkor meghalsz. Arra koncentráltam, hogy erős legyek és kemény, és harcoljak. De nem ismertem fel, hogy a testemben milyen a stressz-szint emiatt. Tizenhat évesen idegösszeomlást kaptam, amiatt a stressz miatt, amit az életünkben az apám ivása okozott.
Emlékszem, hogy sokszor előhúzott egy nagy puskát apám, és azzal fenyegetőzött, hogy az egész családot kiirtja. Borzasztó volt az a félelem, amivel uralkodott rajtunk. Az egész életem a félelmen alapult. Ennek a félelemnek a tetejére jön a szégyen.
Azt kell megértenünk, hogy a sebzett emberek megsebeznek másokat. Mivel én sebzett voltam, én is megbántottam a férjemet és a gyerekeimet. Ez az egész arról szól, hogy féltem attól, hogy elhagy valaki, mert semmilyen módon nem kötődtem a szüleimhez. Tudjátok, anyukám etetett, ruházott, megfürdetett, fizikailag gondoskodott rólam, de soha nem adta nekem a szívét. Így bennem minden azt mondta anyámmal kapcsolatban: ’El fogsz hagyni, el fogsz hagyni.’ Úgy ülni, hogy ott van benned ez a félelem, és ennek tetejére odajön a szégyen. Tehát a szégyen gyökere az, hogy ’el fogsz hagyni és akkor egyedül kell élnem ebben a világban. Kérlek, ne hagyj el!’ Ez annyira mélyen ott volt bennem, mert nem voltam összekapcsolódva anyámmal, és nem voltam bekapcsolódva a családba.
Tehát, amikor elhagyottnak, elhagyatottnak érzed magad, vagy azt érzed, hogy valaki el fog hagyni téged, mert nem szeret, akkor jön a szégyen. Ez az egész probléma arról szól, hogy ’el fogsz hagyni’, kapcsolódik az elutasításhoz is.
Emlékeztek, hogy az öt traumát okozó felsoroló listán az elutasítás volt legfelül. Az elutasítás azt mondja: ’nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád ezután, befejeztem veled’. De mit mond az elhagyatottság? ’Itt vagyok, de tudod, nem akarom, hogy többé bármi közöm legyen hozzád’. Az elhagyás ezt mondja. Vannak ugyan szüleim, de nem kapcsolódnak hozzám. Az elhagyás olyan, mint a passzív elutasítás.
Az apám fizikailag nem költözött el otthonról, nem hagyott el, de érzelmileg cserbenhagyott, egyszerűen már nem volt ott a számomra. Ha nem dolgozott, akkor a kocsmában volt.
Mit értettünk meg a szégyenről? Azt, hogy a szégyen alapja az elhagyás, cserbenhagyás. ’Nem akarsz velem lenni, nem vagyok neked elég jó, és annyira félek, kérlek, ne hagyj el!’ Nagyon sokunkat ez mozgat. Tehát, amikor egy ember elhagy egy másik embert…
Tudjuk, hogy az Éden kertjében, amikor Ádám és Éva a bűnt választotta, ők Istent hagyták el. Az ember nem csak Istent hagyta el, hanem az emberek egymást is elhagyják. A szexuális beszennyezés bármilyen formája azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyja a másik embert, mert azt mondja: ’Én használlak téged, de veled nem törődöm. Csak magamnak akarlak. Nem érdekelnek az érzéseid, nem érdekel, hogyan érzed magad. Csak a magam gyönyörét akarom. Neked engem boldoggá kell tenned.’ Ez az, amikor az ember elhagyja az embert.
Mi mond a szégyen? Azt mondja: ’Valami nincs rendben velem. Nincs valamim, ami mindenki másnak megvan.’
Emlékszem, hogy nagyon akartam bemerülni Szent Szellembe. Amikor fiatal hívők voltunk, akkor nagyon komolyan kerestük Istentől ezt a gyönyörű ajándékot, és Isten megadta a férjemnek, de nekem nem. Bosszús voltam. ’Uram, én miért nem?’ Elutasítottnak éreztem magam. Úgy éreztem nem vagyok elég jó. A gyülekezetben mindenki a mennyei nyelvén beszél, de itt vagyok én, és semmi. Szégyen. Ez olyan érzés, mintha ott állnál egy édességbolt előtt, és mindenki más édességet eszik, te meg ott állsz a kirakat előtt, az orrodat odanyomod az üveghez, látod, hogy mindenki más ott bent eszi az édességet, de te semmit nem kapsz. ’Velem valami baj van. Mindenki más áldást kap, de én nem.’
Amikor például a gyülekezetben előrehívják az embereket: ’Gyertek, vegyétek az Atya áldását! Gyertek, álljatok sorba, és imádkozunk értetek!’ És körülötted mindenki imádkozik és ujjong: ’Uram, ez olyan jó!’, és te ott állsz: ’Uram, hol vagy? Mindenki kap áldást, csak én nem. Miért? Uram, ez már megint úgy van, mint mindig. Látsz engem? Itt vagyok! Látsz?’
Úgy döntöttem, hogy nagyon élénk színekbe öltözök fel, mert úgy éreztem, hogy Isten nem lát engem. Emlékszem, kora reggel elmentem a gyülekezetbe, és elkezdtem imádkozni. Hideg volt, és egy piros kabát volt rajtam. Nálunk nincs központi fűtés, mint nálatok. Amikor hideg van, egyszerűen magadon tartod a kabátot. Tehát a gyülekezetben ott járkáltam le-föl. ’Uram, nézz ide! Kérlek, láss meg! Kérlek!’ Annyira igyekeztem. Tudjátok, ilyenkor belemegyünk a cselekedetekbe, a teljesítménybe, hogy Isten lásson.
Az a legrosszabb, amikor egy próféta eljön a gyülekezetbe. Te jó ég! Körülötted mindenkinek prófétál valamit. Mindenkinek! És olyan, mintha te láthatatlan lennél. Azt mondod: ’Uram, mi van már? Mi baj van? Te mindenki másnak adsz üzenetet, de mi van velem? Velem!’ Szóval felvettem egy rikító sárga blúzt. ’Uram, így már biztos meglát a próféta.’ Annyira igyekeztem! Látjátok, mit tesz a szégyen? Belevisz a teljesítménybe, hogy nagyon igyekezz, próbálkozz.
Hogyan jön be az életünkbe a szégyen?
Amikor például az életedben lévő tekintélyi személyek az ő bennük lévő szégyent átrakják rád. Emlékszem, imádkoztam egy férfiért, aki a negyvenes éveiben járt, nagyon súlyos gyomorproblémái voltak, azt gondolták, hogy rákos. Megkértük az Urat, hogy mutassa meg nekünk, hogy mi az alapprobléma, mi a gyökere ennek a gondnak.
És azt mondta ez a férfi: ’Amanda, én annyira zavarban vagyok. Én annyira szégyellem ezt a helyzetet. Mert állandóan megy a hasam.’ Megkérdeztem, hogy ’mondd el, mi történt veled. Mert gyerekkorodban valószínűleg valami nagyon szégyenletes dolog történt veled.’ És hirtelen fejbe vágta az emlék. ’Most már tudom!’ – mondta. ’Az első napom volt az iskolában. Nem akartam elmenni az iskolába, nem éreztem jól magam. Megkérdeztem anyukámat, hogy otthon maradhatnék-e esetleg? És azt mondta az anyukám, hogy nem. El kellett mennem az iskolába.’ Tudta, hogy az anyjával nem lehet vitatkozni, így felöltözött és elment az iskolába. Óra közben rosszul érezte magát. Feltette a kezét, és megkérdezte: ’Tanító néni, kérem, kimehetnék a WC-re?’ És azt mondta a tanár: ’Nem, várd meg a szünetet.’ És ő pedig ott szorongatta, de nem tudta visszatartani. A többi gyerek, aki körülötte ült, elkezdett szaglászni: ’Itt valaminek szaga van.’ Bizony, az történt, hogy becsinált. Azt mondták a gyerekek: ’Tanító néni! Tanító néni, valami nincs rendben!’ És odanéztek, és azt mondták: ’Te vagy az? Te vagy az!’ A tanító néni pedig felállította a padjára, és minden gyermek rámutogatott és nevetett rajta. És azt mondta a tanító néni:’Holnap hozok egy pelenkát, mert te még kisbaba vagy’. Ez a szégyenérzés még a rákbetegség lehetőségét is behozta az életébe. Pedig nagyon sok évvel korábban történt, mikor ő még kisfiú volt. Nagyon szégyellte magát.
Megkérdeznétek a Szent Szellemet, hogy veletek mi történt? Mi volt nektek a leginkább zavarba ejtő pillanatotok az életetekben, amikor megszégyenültetek, megszégyenítettek? Mert tudjátok, a tekintélyi személyek, a főnököd, a tanárod, át tudják adni neked az ő szégyenüket.
Elna, az egyik közbenjáróm – már sok éve ismerem őt –, a férje katona volt, és a határon kellett egy teherautót vezetnie, ahol taposóaknák voltak. Az őrmestere, aki a felettese volt, azt mondta neki, hogy menjen azon és azon az úton. És ahogy azon az úton haladtak, ráhajtottak egy aknára. Isten kegyelme volt csak, hogy nem halt meg ez az ember. De ebből bírósági tárgyalás lett, és megkérdezték tőle, hogy ’ki mondta, hogy ezen az úton menj?’ És azt mondta, hogy ’a közvetlen parancsnokom’. Az az ember viszont azt vallotta a bíróságon, hogy ő nem is mondott olyat. Ezek után, amikor a seregből mindenki ott volt a felvonulási téren, előrehívták Elna férjét, mindenki előtt ki kellett állnia, és nyilvánosan megfosztották a rangjától, lefokozták és megszégyenítették. Ez, mint férfira, annyira mélyen hatott rá, hogy mindenki előtt így megszégyenítették, hogy teljesen tehetetlennek érezte magát. Úgy érezte, hogy megfosztották a férfiasságától. Úgy érezte, hogy nem tud többé semmilyen szempontból tekintéllyel fellépni. Ez összetörte őt.
Egy nagyon erős akaratú, jézabeli anya mellett nőtt fel ez a férfi, aki már fiatal fiú korában majdnem minden férfiúi mivoltától megfosztotta. Utána pedig ez történt vele a seregben. Nagyon összetört ember volt. De Isten helyreállította és meggyógyította, amikor eljutottunk a fájdalma gyökeréig. Ezt teszi velünk a szégyen.
Ha a szüleid elváltak, vagy te váltál el, ez is szégyent hoz. Mert egy címke van rajtad, amin az van, hogy ’elvált’. Ez olyan, mintha nem lennél elfogadott. Vagy, ha valami nem sikerül jól a családban vagy az irodában, a munkahelyen, akkor mintha mindig te lennél a hibás mindenért. A te hibád. Teljesen mindegy mi romlik el, mindig a te hibád. Azt sem tudod mi történt igazából. De olyan, mintha te lennél a bűnbak a családban és az irodában. Ez a szégyen átka.
A fizikai bántalmazás is szégyent hozhat. Szégyent hoz a szexuális bántalmazások következményeként létrejövő identitásunk eltorzulása. Nézzétek ezt a képet. Beragasztották a lány száját, hogy ne tudjon beszélni. Meg van tiltva neki, hogy beszéljen. Ezt teszi a szégyen. Csendben maradsz.
A törvénytelenség is szégyent hozhat. Ez pedig már az anyaméhben belemehet a gyerekbe. Amikor házasságon kívül fogan meg valaki, az olyan átkot hoz, ami tíz nemzedéken át is megmarad a családban.
A szegénység is szégyent hozhat. Apám az iszákossága miatt elvesztette az állását, és nagyon sokáig nem volt munkája. Senki nem akarta őt alkalmazni. Így szegények voltunk. Én voltam a kislány a családban, a nővéreim kaptak új ruhákat ajándékba más emberektől, majd amikor abbahagyták azoknak a ruháknak a hordását, akkor rámhagyták azokat. Akkoriban kalapot viseltünk a gyülekezetben. Az a kalap az elején még fehér volt, de mire az én fejemre került, addigra barnás lett. Anyám mindig, amikor új cipőt vettünk, azt mondta, hogy ’tedd be három ujjadat ott hátul a sarkánál, mert akkora cipőt veszünk, hogy bele tudj majd nőni’. Én mindig slattyogtam az új cipőimben. A szegénység nagyon nagy szégyent hozhat. Az életünkben nagyon sok minden történik, amikor neked nincs meg az, ami a barátaidnak megvan.
Egy asszony például elmondta nekem, hogy minden barátja, barátnője az iskolabusszal járt iskolába, de az ő családjának nem volt elég pénze az iskolabusz-jegy megvásárlására. Így neki biciklivel kellett járni. Amikor pl. esett az eső, elhajtott mellette az iskolabusz tele a gyerekekkel, akkor jól teleszórta sárral, a gyerekek meg integettek neki és kinevették, ő pedig ott tekert az esőben az iskolába. Szégyen volt számára. És persze sokunknak vannak történeteink. A szegénység miatt én soha nem vittem haza a barátnőimet, mert túlságosan szégyelltem az apámat, aki mindig részeg volt.
Mindenféle veszteség vagy munkahelyi lefokozás is szégyent hoz. Amikor egy családban valamivel visszaélnek, vagy alkoholista van a családodban, vagy ha valaki a családban kábítószerfüggő, vagy esetleg valaki a családodból börtönben ül, ez is mind szégyenletes. Senkinek nem akarod elmondani, úgyhogy csukva tartod a szádat, amikor az emberek a szeretteidről, a családtagjaidról beszélnek.
Apukámat Davidnek hívták, és a falunkban úgy emlegették, hogy a Részeges David. Én meg a Részeges Dávid lánya voltam. Az ember ilyenkor egy megbélyegzettséget hord magán. Mindenki azt mondta. „Ezek azok a szegény kisgyerekek, akik az utca végén laknak. Az apjuk a Részeges Dávid, az alkoholista.” Szégyen. Szégyen. Szembe kellett néznem ezzel, és nehéz volt.
Mert ilyenkor benned minden el akarja ezt hallgatni, nem akarsz beszélni róla. Minden dolgot, amiben különbözöl a barátaidtól, szégyenként élsz át. Például a vörös hajat vagy a szeplőket. A barátaid állandóan cukkolnak. Vagy talán nagy a füled, és ezzel viccelődnek és ezzel csúfolnak. Tudjátok, a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni.
Amit mi hiszünk gyerekként, hogy azt gondoljuk, hogy Isten pont olyan, mint a szüleink vagy a fölöttünk levő tekintélyek. És elkezdünk megharagudni. Tudod, ha bántalmaztak téged gyerekként, akkor nagyon sok haraggal küszködsz az életedben. Állandóan látszottak az arcomon a harag ráncai. És mivel állandóan anyámnak a haragját láttam, és mint gyerek néztem a szüleimet, és ez olyan, mint egy tükör. A gyerek pontosan visszatükrözi azt, amilyennek a szülőjét látja. Ha például a szülőd mindig mérges, akkor ezt a haragot rád is átülteti. És ugyanígy a csalódottságot, a meghiúsultságot, a depressziót vagy a nyomottságot is. Bármivel is küszködött a szülőd, azt kivetítette rád. Tehát amikor a szülőd haragos volt, akkor kemény szavakat használt. Például: ’Te megérdemled, hogy haragudjak rád. Annyira gyatra és szerencsétlen ember vagy!’
Egyszer volt férfiaknak egy sátoros összejövetel, és volt ott egy férfi, aki úgy sírt, mint egy csecsemő. Visszaemlékezett anyja szavaira, aki azt mondta neki: ’Bárcsak a születésedkor meghaltál volna. Bárcsak rád feküdtem volna, amikor megszülettél, és meghaltál volna.’ Ez a gyűlölet, amit az anyja érzett iránta, nagyon mély szégyent hozott be az életébe.
Isten úgy tervezett meg minket, hogy kapcsolatban legyünk Vele és más emberekkel Krisztus Testében. Család számára teremtett minket Isten. Kapcsolatokra teremtett, hogy kötődjünk egymáshoz. De ha szenvedsz a szégyentől – és mindannyian éltünk át szégyent, különböző mértékben és módokon –, a szégyen megakadályoz abban, hogy Isten Családjával kapcsolatban tudj lenni.
Amit például láttunk Jézusban, hogy Ő soha nem szégyenített meg senkit. Helyreigazítást mondott, de megmutatta a kiutat. ’Ha megtérsz, akkor megáldalak’. Jézus tehát soha nem próbál minket szégyenbehozással, megszégyenítéssel fenyíteni. Soha nem tartja vissza tőlünk az Ő szeretetét. Ő teljesen szabadon és örömmel adja nekünk az Ő szeretetét.
Mielőtt a bűn bejött a világba, mit tett az Atya Isten? Először is megáldotta Ádámot és Évát, és csak utána mondta, hogy ez és ez a feladatuk, menjenek és csinálják. De a szégyen nem engedi, hogy ezt tegyük. A szégyen azt akarja, hogy menj bele a cselekedetekbe és a teljesítmény mókuskerekébe.
Tehát ahhoz, hogy győzzünk, meg kell tagadnunk azt a szégyent, ami az évek során bejött az életünkbe. Ugyanúgy a félelmet is meg kell tagadnunk, ami együtt bejött a szégyennel. Utána pedig el kell döntenünk, hogy megváltozunk, és nem engedjük tovább, hogy a múltunk befolyásoljon vagy irányítson minket.
Ma meg kell értenetek, hogy teljesen mindegy, mi történt veled a múltban, ez nem az értékedről szóló nyilatkozat. Méltó vagy Jézus vérére! Ez tesz különlegessé téged. Nem szabad leragadnod a múlt eseményeinél, amitől még mindig értéktelennek éreznéd magad. Gyakran a szégyen miatt mindig úgy érzed, hogy felelős vagy másokért, pedig nem vagy értük, nem vagy helyettük felelős. Mások előtt elszámoltatható vagy, de nem értük vagy felelős. Természetesen segítesz, akik felé felelősséggel tartozol, de aki szégyentől szenved, valahogy úgy érzi magát, mintha ő lenne a messiása mindenkinek, és neki kell az egész világot megmentenie. Úgy érzi, hogy ha nem teszi meg, akkor a világ nem menekül meg. Ezért belemegy a cselekedetek teljesítmény-kényszerébe.
Tudnunk kell, hogy Isten nem olyan, mint a szüleink. Isten azért szeret minket, akik vagyunk, önmagunkért. De túlságosan szeret ahhoz, hogy abban az állapotban hagyjon, ahol tartasz. Azt mondja: ’Gyere! Szabadságra kell jutnod!’
A szégyen nagyon különbözik a bűntudattól.
A bűntudat azt mondja: ’Hibáztam. Valami rosszat tettem. Bocsánat.’ De a szégyen azt mondja: ’Én vagyok a hiba. Velem van valami baj.’ Értitek a különbséget? A bűntudat azt mondja: ’Bocsánat, hibáztam.’ De a szégyen azt mondja: ’Én vagyok a hiba.’
Volt egy nyolc éves kisfiú, akinek a szülei megtanították, hogy kicsoda ő az Úrban. Keresztény iskolába jár. Egy nap matekból hibázott a fiúcska és a keresztény tanára azt mondta: ’Állj fel!’ És azt mondta neki: ’Buta vagy! Nem tudod, hogy kell ezt a feladatot megcsinálni? Már többször tanítottam neked.’ A kisfiú feltette a kezét, és azt mondta: ’Tanító néni, legyen szíves visszavonni ezeket a szavakat.’ Azt mondta a gyerek: ’Hibáztam, de nem vagyok buta.’ Annyira feldühödött a tanítónő, hogy felhívta a szülőket, és azt mondta, hogy nagyon szemtelen a gyerekük. Megkérdezték a szülők: ’Miért, mi történt?’ A tanítónő elmondta a történetet, és erre azt mondták a szülők: ’Igaza van a gyereknek. Mi tanítottuk erre. Úgyhogy vissza kell vonnia a szavait. Mert ez a gyerek nem buta. Hibázott, de nem buta.’ Halleluja! Meg kell tanítanunk a gyerekeknek az igazságot, hogy ne fogadják el a szégyent. Ugye, milyen erőteljes ez? Így kell élnünk: ’Tudom, ki vagyok.’ Tudom, hogy a fiatalok már lefordították ezt az éneket: ’Tudom, ki vagyok!’
A szégyen tehát Isten ellenes dolog. De a bűntudat az egészséges lelkiismeretet segíti. Nem vagyunk tökéletesek. Igen, követünk el hibákat. A bűntudat közli velem, hogy hibáztam, és akkor bocsánatot kell kérnem. De a szégyen azt mondja: ’Te vagy a tévedés.’
Azt a kérdezem tőletek, hogy vajon meggyógyulok-e a szégyenből, ha keményebben dolgozom és jobban teljesítek? Nem. NEM! Én megpróbáltam. Elmondom nektek, hogyan. Fiatal keresztény voltam, így elmentem az idősekhez, hogy megtanuljak imádkozni. Azt mondták: ’Amanda, minden nap fel kell venned Isten fegyverzetét. És ennyi meg ennyi bibliai részt el kell olvasnod, és naponta legalább egy órát imádkoznod kell.’ Oké, rendben, megpróbáltam. Felhúztam a vekkert, elolvastam a fejezeteket, elindítottam a stoppert, és elkezdtem imádkozni. ’Atyám, az Úr Jézus nevében, imádkozom a férjemért, imádkozom a gyerekeimért, köszönöm Neked, áldd meg őket az iskolában, áldd meg őket…’ Ránéztem a stopperre. Öt perc sem telt el. – Nem fog sikerülni. ’Atyám, miért imádkozzak most? Kínáért fogok imádkozni, mert ott sok ember van. Uram, Jézus nevében eléd hozom Kínát. Atyám köszönöm neked az összes kínait.’ Tizenöt perc telt el. – Nem fog sikerülni. ’ATYÁM? Huhh ... Uram, megpróbálom Oroszországot, mert ott is sokan vannak. Uram, Jézus nevében Oroszországért imádkozom. Köszönöm Neked Oroszországot. Szeretem Oroszországot. Uram, kérlek, adj üdvösséget az oroszoknak.’ Nagyon hosszú óra volt. És amikor elkezdett egy óra után csörögni a vekker, nagyon örültem. ’Köszönöm, Uram. Most már engem is megáldasz. Uram, megcsináltam! Megcsináltam!’ Tudjátok, rá kellett jönnöm, hogy Isten mindenképpen szeret. Akár tíz órát imádkozom vagy egy nap alatt kiolvasom a Bibliát. Isten egyszerűen csak szeret engem! SZERET!
Tehát mit tesz a szégyen veled? A szégyen belelök a cselekedetekbe. Ezt kell tennem, meg azt kell tennem, különben nem érzem magam elég jónak. Nem érzem, hogy Isten megáldhat. Tudjátok, az történt, hogy amikor rájöttem az igazságra, és elkezdtem szerető szívből imádkozni, nem pedig teljesítménykényszerből, és leszámoltam a múlt szégyenével, akkor tovább imádkoztam, mikor megszólalt a vekker egy óra után – de szerető szívből imádkoztam. Már nem a teljesítmény számított. ’Mert szeretlek, Uram! És tudom, hogy Te is szeretsz engem. És mielőtt bármilyen imát elkezdenék vagy elkezdeném megmenteni a lelkeket, Uram, Te már előtte megáldottál. Megáldottad Ádámot és Évát, mielőtt megmondtad volna nekik, hogy menjenek dolgozni. Tehát áldott vagyok!’
Van egy kis lányunokánk. Amikor három éves volt, akkor kezdett sokat beszélni, nagymamája pedig tanította. Tehát, amikor bejön egy szobába, olyan mintha életet hozna a szobába. Bejön az ajtón, és azt mondja: ’Sziasztok, mindenki! Áldás vagyok. Áldás vagyok!’ Ő tudja, hogy kicsoda. És valahányszor megkérdezi, hogy ’hova utazol, Nagyi?’ (amikor látja, hogy csomagolok), mondom, hogy megyek prédikálni. És akkor azt mondja: Egy nap, Nagyi, én is veled megyek. És én veled fogok prédikálni.
Tehát látjuk, hogy az üdvösségért dolgozni nem bibliai dolog. Ma cserélnünk kell. Át kell adnunk Istennek a szégyenünket, a múltunkat, mindezeket a szégyenletes emlékeket, és Istentől el kell fogadnunk az Ő szeretetét. És akkor szabad leszel Istenben. Jézus helyetted és helyettem lett megszégyenítve. Ahogy tegnap mondtam, a kereszten Ő mezítelenül függött. Le kell vetnünk a szégyen palástját, és fel kell vennünk az öröm köpenyét.
Ma este egy újabb prófétikus cselekedetet fogunk végrehajtani. Ha szégyent szenvedtél, prófétai cselekedetet fogunk csinálni. Tedd a válladra a kabátodat, és mondd azt: ’Atyám, az Úr Jézus nevében, én meg akarom tenni ezt a prófétai cselekedetet. Ledobom magamról a szégyent az Úr Jézus nevében. A szégyennek ezt a rettenetes ruháját ledobom dobni magamról, az Úr Jézus nevében. És meg akarom kapni, felveszem az öröm köntösét.
Készen álltok? Háromig fogunk számolni, és akkor ledobjátok magatokról az Úr Jézus nevében. És minden emlék, minden harag, minden csalódás, minden dolog, amire emlékeztek, minden, ami szégyent hozott gyerekkorotokban – amikor ledobjátok ezt a kabátot, akkor lerázzátok magatokról, az Úr Jézus nevében. Túl régóta vagytok szégyenbe öltözve. Itt az ideje, hogy megszabaduljatok az életetekben levő szégyentől.
Rendben, készen álltok? Hol a dobosunk? Kell egy dobpergés. Akkor gyerünk, itt a harc ideje! Nem akarjuk az életünkben többé a szégyent! Készen álltok?
’Köszönöm, Uram, Jézus, Te elvetted a szégyenünket. – Most váltunk, cserélünk – Odaadjuk neked a szégyenünket, és megkapjuk a Te tökéletes szeretetedet, az Úr Jézus nevében.’
’JÉÉZUUUUSSSS!!! Halleluja! Köszönjük, Mennyei Atyánk! Most pedig felvesszük a dicséret köntösét. A dicséretet! Uram, dicsérünk Téged, és ujjongunk Neked! Nem marad nyugton a lábunk, hanem ujjongunk az Úr Jézus nevében!’

Készen álltok? Akkor dobpergés. Öröm, öröm, öröm! Tánc, tánc, tánc! ’Halleluja! Köszönöm, Uram! Nincs több szégyen! Köszönöm, Uram!’ Isten méltó a dicséretre, mert elvette minden szégyenünket!