2012. október 26., péntek

Korai magömlés - csak magadnak köszönheted, hogy nem tudsz megszabadulni tőle!

Az alábbiakat már egy korábbi bejegyzésben leírtam, de úgy döntöttem, hogy egy külön bejegyzést is "feláldozok rá", mivel sokakat érint a téma. Remélem, hogy tudok vele segíteni.

Szeretnék kitérni egy kicsit a férfiak egy problémájára is, nevezetesen a korai magömlésre. Sokan küzdünk ezzel, pedig a kiút tök egyszerű! Ha a szexben sikerülni elérni, hogy immáron ne a testi örömök legyenek a mérvadóak, automatikusan eltűnik a probléma. Emlékszem, hogy mennyit aggódtam emiatt, pedig a feleségem nyugtatgatott, hogy ez nem akkora gond, meg hogy neki nem az orgazmus a lényeg. Nem hittem el. Pedig neki tényleg az együttlét maga okoz örömet, az odafigyelés, és a férfik célja ez kell(ene) legyen. Ahogy sikerült a pornónézést felfüggeszteni, az ágyban is egyre kevesebb stressz ért. Nem aggódtam annyit, ha nem sikerült együtt eljutni a csúcsra, megoldottam másként, és bizony úgy is boldog volt. Már nem aggódtam annyira a korai magömlésem miatt, és ahogy ez a saját magam által generált teljesítménykényszer kezdett eltűnni, elkezdtem tovább bírni az együttléteket. Ahogy pedig a feleségem mozdulataira, visszajelzéseire is elkezdtem odafigyelni, megértettem, mi okoz neki örömet, és így ő is egyre gyorsabban jutott el a csúcsra. Ma már teljes összhangot érzek, és nagyon jó minden e téren! :) A dolog lényege tehát, hogy ne orvosi megoldásokat keressünk, és ne fizikai problémaként gondoljunk a korai magömlésre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése