2012. január 25., szerda

Spontán merevedés és kísértés

Napok óta először megint rám jött a kényszerérzet. De most nem filmnézésre, hanem az önkielégítésre. Spontán merevedéssel ébredni nem éppen kellemes, és ilyenkor az ember félig felajzva kel fel. Azoknak, akiknek van házastársuk, azt javaslom, rajta vezessék le a feszültséget. :) Azoknak kiknek nincs, kicsit nehezebb, de megoldható. Kell valami olyan elfoglaltság, ami eltereli a gondolatokat és az érzetet. Jót tehet a Biblia olvasása, a dicséretek hallgatása, esetleg közben egy is munka...

Persze bármelyik verzió is áll fenn, házastárssal vagy anélkül, imával kell indítani a napot. Az egyedül állóknak azért, mert az ő terhük így kicsit nagyobb, így fontos, hogy Istennel közösségben győzzék le a kísértést. A házasságban élőknek pedig azért, nehogy kizárólag önző szándékkal közelítsenek a társuk felé.

3 megjegyzés:

  1. Nekem szinte minden reggel van spontan merevedesem, vagy legalabbis egy eros vagy a szex/porno irant. Amikor volt 44 tiszta napom, akkor is megvolt ez. Akkor ugy kezeltem, hogy elfogadtam. Ugy tekintettem ra, hogy ez egy szuksegszeru velejaroja a jelenlegi eletemnek, ebredes utan 10-20 percig tart, de elmulik. A biztonsag kedveert bevezettem egy uj szabalyt, hogy ebredes utan sose nyulok rogton a számítógéphez, csak kb egy óra elteltével. Ez is használ.

    A reggeli merevedésnél sokkal rosszabb az éjszakai. Nálam a visszaesések során egy tipikus menetrend a következő: Nyugtalan vagyok egy nap, vagy több napon egymás után. Történnek dolgok, és nem tudom levezetni a feszültséget. Lefekszek aludni, és még akkor is minden rendben. Viszont felébredek éjjel, merevedéssel, és a fejemben zuhognak a képek, vágyak, emlékek, minden. Ami rosszabb, hogy az intenzív szexualitással összekeveredik a többi problémám, minden eszembe jut, olyan érzés, mintha az összes eddigi problémám egyszerre jelen lenne. Aztán annyira ideges leszek, hogy órákon át nem tudok aludni. Felkelek, olvasok valamit, próbálok aludni, nem megy. Újra felkelek, olvasok mást, próbálok aludni, nem megy. Aztán egyszercsak, 6-7 körül elalszok, és alszok pár órát. És még az éjjelt is kihúzom absztinensen... De aztán jön a reggel, kialvatlan vagyok, fáradt, nyúzott. És akkor jön a visszaesés. Nem is rögtön, hanem pár óra elteltével.

    Egyelőre nem jöttem rá, hogy az ilyeneket hogyan kezeljem.

    VálaszTörlés
  2. Szerencsétlen Hites testvérem!
    Reménytelennek tűnő küzdelmed olyan szélmalomharc, amit nem ebben a formában kéne megvívnod.
    Az igék, amikre hivatkozol - nem az aranyalma ezüsttálon példái.
    Egyre jobban megkötözted magad hitgyülekezeted tévtanításaival.
    Nem vagy szabad, s így nem is leszel az. Ne hitegesd se magad se az embereket!
    Igék:
    Parázna kívánsággal nőre nézni = szexelni akarsz vele (ekkor szívben elkövetve már bűn). Nem azonos a meztelenségben való gyönyörködésben - ez szabad. De tudni kell élni vele mértéktartón!
    Önkielégítés: nem bűn, sose volt az! Persze mértékkel! Nincs ellene ige sehol a 2 szövetségben. Nincs rá hited? Ne kárhoztasd a testvéreidet, egyél zöldséget, vájd ki a szemed, kasztráld magad....
    Elgyengülsz a faszveréstől? Ide figyelj... Ha nem használod a mérete is idővel egyre kisebb lesz, prosztata megduzzad, pisi alig jön... Milyen férfi vagy te? Rettegsz a nőktől, még saját természetedtől is! Térj meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legszívesebben kitörölném a hozzászólást, amiért mindenhová beillesztgetted, de mivel először történt, így csak jelzem: a választ a "Magamról röviden" bejegyzésben találod, és legközelebb kérlek, hogy csak egy helyre írj nekem.

      Törlés