Az elmúlt hetekben többször is leveleztem a blog vezető - szerkesztőjável, Saulus Pállal.
Ennek a levelezésnek lett az a végkifejlete, hogy immáron én is azok közé tartozom, akik nem csak a blog olvasói köréhez tartoznak, hanem írnak is bele.
Az én "témám" kicsit eltér a blog eredeti témájától, de azért sok hasonlóságot lehet felfedezni a két probléma között.
Több mint három éve, homoerotikus vágyakkal küszködöm.
Házas vagyok, és két kisgyermeket nevelünk. A nevemmel ellentétben (amely nem titkoltan álnév) nő vagyok, s mindemellett huszonéves teológus hallgató.
Jöhet hát a kérdés, micsoda dolog az, hogy egy házas, rádadásul teológus homoerotikus vágyakkal küszködik. Hát az az igazság, hogy ezt a kérdést én is többször feltettem. Olykor hitetlenkedve, olykor dühösen, hogy ilyen nincs. De hát sajnos mégis. És ennyi idő kellett ahhoz, hogy most eljussak odáig, hogy ez ellen most már tenni kell valamit.
A Pállal való levelezésünkben volt egy számomra nagyon hangsúlyos gondolat, amit most szeretnék megosztani: "Írd le a blogon, amit csak szeretnél. Ezzel segítesz másoknak, mert látni fogják, hogy nincsenek egyedül és mernek nyitni, elkezdenek végre valakivel beszélni a problémájukról. Ez a legnagyobb baj, hogy a gondjainkkal szeretünk bezárkózni, ugyanis így nem lesz megoldás.
Hát ez az, ami most motivál, hogy írjak. Nem tudok okosakat mondani, mert nem tartok ott, hogy gyógyult emberként azt mondjam: Jézus megszabadított engem a kínzó vágytól, így már nincs kérdésem, minden tökéletes. Imádkozom ezért, hogy adjon Isten szabadulást, hogy változzak meg, hogy tudjak szentebb életet élni.
Nehéz dolog a vágyainkkal bánni. Ez akár arra sarkall bennünket, hogy pornót nézzünk, akár arra, hogy más nemű ember után vágyakozzunk. És hiszem, hogy az már egy szint, ha tudunk ellenállni. De úgy gondolom, hogy a valós és teljes gyógyulás az, ha helyreállít bennünket az Isten. Közös vágy hajtja a pornó nézést és a homoerotikus vágyat, mégpedig az intimitás iránti vágy.
Ésszel tudom és értem, hogy ez azért van, mert nem vagyunk elég szoros kapcsolatban Istennel.
Ha elég szoros lenne a kapcsolat, akkor nem éreznénk betöltetlennek a hiányainkat. Legalábbis most így gondolom. Mind a két vágy egy Isten szerinti vágy eltorzulása. A cél pedig, hogy maga az irány változzon, hogy ne a képernyőt, vagy egy kapcsolatban keressük a ki és megelégülést, hanem az Atyával való szoros kapcsolatban. Tudva azt, hogy Ő szeret bennünket a legeslegjobban.
Szeretnék én is bezárkózni a vágyammal (ezt tettem három évig). Szeretném, ha ezt csak úgy jó mélyen el lehetne ásni magamban, és képesnek lenni arra, hogy foglalkozzam vele. De már többször is elnyomtam, és újra és újra visszatért. Elemi erővel hatott rám, és nem tudtam vele mit csinálni.
A cél érdekében kezdek el most írni. S szeretnék mindenkit bátorítani, ha bármilyen küzdelme van, bármilyen témát illetően, írjon bátran róla. Én bármikor szívesen elolvasom. Az alábbi email címre tényleg bármikor írhat, aki úgy érzi, megkönnyebbülne tőle: elkezdekmeselni@gmail.com (minden nap elolvasom, és igyekszem max. 48 órán belül reagálni is). Illetve a blogon el fogok kezdeni egy sorozatot, ami új színt visz bele. Szeretnék arról írni, hogy mit jelent Jézus követése, mit jelent a megtérés, és hogy miért van olyan égbe kiáltóan nagy szükségünk a Szent Lélekre.
(Nem árulok zsákba macskát: református vagyok, de járok baptistákhoz és katolikusokhoz is, így ezeknek a felekezeteknek a gondolatai is hatással vannak rám.)
